Rákot okozhat az ülőmunka
Ausztrál kutatók szerint a rák és a cukorbetegség kockázatát is növeli az ülőmunka.
Régóta nyilvánvaló tény, hogy az ülőmunka nem tesz jót az egészségnek. A lassanként állandósuló hátfájás és az aranyér csak kettő arról a hosszú listáról, amely a mozgásszegény életmód okozta kockázatokat veszi számba.
Az egész napos inaktivitás olyan krónikus betegségek rizikóját is növeli, mint a cukorbetegség vagy a rák.
Friss kutatás az ülőmunka káros egészségügyi hatásairól
Egy friss ausztrál kutatás tanúsága szerint - melyet 63 ezer, 45 és 63 év közötti kísérleti alany bevonásával készíttettek - minél több órát töltesz egy nap ülve, annál nagyobb az esélyed a krónikus betegségek kialakulására.
Ülve töltött órák száma
A vizsgálat résztvevőit négy csoportra osztották: az első csoport tagjai kevesebb, mint négy, a második csoport tagjai négy-hat órát ültek egy nap. A harmadik csoportba tartozók hat-nyolc órát, a negyedikbe tartozók pedig több mint nyolc órát töltöttek ülve naponta munkájuk során.
A kutatók szignifikáns összefüggést találtak az ülve töltött órák száma és az olyan krónikus betegségek kialakulása között, mint a keringési rendszert érintő megbetegedések, a rák vagy a cukorbetegség.
Így alakulnak ki a krónikus betegségek
A mozgáshiány eredményeképpen a szervezet kevesebb kalóriát éget el, illetve csökkenti az inzulin azon képességét is, hogy felvegye a glükózt a vérből. Mindez túlsúly kialakulásához, valamint inzulinrezisztenciához és kettes típusú cukorbetegséghez vezet.
A vérkeringés és az anyagcsere-folyamatok ugyancsak zavart szenvednek. Így a salakanyagok kiválasztása lassabban megy, aminek következtében gyulladásos folyamatok indulhatnak meg a szervezetben. Mindez pedig kedvez az érrendszeri, valamint a daganatos betegségek kialakulásának.
Mi tehetsz ellene?
Nyújtózz!
Ha ülőmunkát végzel, félóránként, de legalább óránként kelj fel kicsit nyújtózkodni, mozgasd át a tagjaidat. Amennyiben képernyő előtt dolgozol, törvény által biztosított jogod óránként tíz perc szünetet tartani.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Rendszeres sport
Emellett pedig nem feledkezhetsz meg a rendszeresen - legalább heti háromszor - végzett sportról sem. Egy-egy alkalommal minimum 30-40 percet szánj a testedzésre. Válaszd az aerob mozgásformákat, melyek fokozzák a vérkeringést és az anyagcserét. Ilyen a kocogás, az úszás vagy a kerékpározás.
OLVASD EL EZT IS!

- rák
- megelőzés
Bélrákot okoz az ülőmunka?

- megelőzés
- rákkeltő