Komoly áttörés várható a rák kezelésében: a gyerekeknek is nagyon sokat segíthet

Folyamatosan dolgoznak az új terápiás technológiák fejlesztésén.

kemoterápia
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A gyermekkori daganatok a gyerekeket érintő halálokok listáján a második helyen szerepelnek. Magyarországon évente 250-300 új megbetegedést azonosítanak. Bár a betegség előfordulása viszonylag ritka, a beteg és családja számára felbecsülhetetlen veszteség. 

Hatékony gyógyításuk nagy szakmai kihívást jelent, mivel az alacsony esetszám nagy genetikai variabilitással társul. Az Oncompass Medicine Kft. hatásos gyógyszerkészítmények kifejlesztésén és megfelelő terápiás stratégiák feltárásán dolgozik.

Új technológiát fejlesztettek ki a génhibák feltárására

Az eddigi kutatások szerint a gyermekkori daganatokban azonosított genetikai hibák csak részben fednek át a felnőttkori megbetegedésekhez köthető génhibákkal. A gyermekkori daganatok kezelése széleskörű molekuláris jellemzését és a felnőttkori daganatokra jellemző génhibák spektrumán kívül eső genetikai eltérések azonosítását igényli. Erre az NGS technológia és a teljes exom vizsgálat nyújt lehetőséget.

A genetikai információk nagyon fontosak

A daganatok kialakulásában a genetikai tényezőknek meghatározó szerepe van. A daganat szövetekből származó genetikai információ és annak alkalmazása a kezelési stratégiákban új korszakot nyitott az onkológiában, aminek precíziós onkológia a neve. A személyre szabott kezelési terápia során a kezelőorvosnak naprakészen ismernie kell a publikált tudományos eredményeket, és a nemzetközi ajánlásokat össze kell kapcsolnia a beteg kórtörténetével és az azonosított genetikai hibáival.

A gyógynövények természetes erejét is fel kell használni a rákos sejtek ellen. Nézd meg, melyik fűszereket válaszd a megelőzéshez!

Öngyilkosságra kényszerítik a rákos sejteket: képeken a legerősebb rákellenes fűszerek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Újszerű diagnosztikai tesztet vezettek be

Az Oncompass Medicine Kft. nemzetközileg vezető a farmakodiagnosztikai tesztek fejlesztésében és az NGS technológia klinikai alkalmazásában. A kft. 2016-ben a Szilicium-völgyben, a világ legnagyobb személyre szabott orvoslással foglalkozó konferenciáján - PMWC - mutatta be nagy sikerrel a saját fejlesztésű online orvosi döntéstámogató szoftverének - Precision Medicine Calculator - első verzióját. A Calculator nemzetközi szabadalmaztatási igénnyel és CE védjeggyel rendelkezik.

Speciális kalkulátor támogatja a daganatos gyerekeket

Olyan diagnosztizáló rendszert fejlesztettek ki, amely ötvözi a génhibák azonosítására alkalmas technológiákat a kalkulátorral, hogy a daganatos gyerekek a leghatásosabb kezeléshez jussanak.  Adatbázist kívánnak létrehozni a gyermekkori daganatokkal kapcsolatban, hogy a vizsgálatok kiértékelése hatékonyabb legyen.

A fejlesztésekkel három-négy hétre kívánják rövidíteni a terápiás döntésig eltelt időt. A program megvalósítása nemzetközileg versenyképesebbé teszi Magyarországot a gyermekkori daganatok diagnosztikája és betegellátása, illetve az innovatív gyógyszerkutatás terén is.

Ezt is szeretjük