Csalánkiütés és gyomorégés: ez is állhat a háttérben
Néhány egyszerű tünet sokkal komolyabb problémát is jelezhet.
A fenti tünetek jelentkezését hajlamosak vagyunk ráfogni egy új kozmetikumra vagy éppen egy nehéz ételre, pedig ennél sokkal komolyabb dolog is állhat a háttérben.
A tartósítószer-allergia ritkán bár, de előfordul, és sokszor az orvosok is csak hosszas kivizsgálás után jönnek rá, hogy ez okozza a problémát.
Tartósítószer-érzékenység
Nagyanyáink korában a tartósítószer még mondhatni ismeretlen fogalom volt. Habár léteztek tartósító eljárások, mint például a füstölés, sózás vagy savanyítás, azért jellemzően az ételek szavatossága néhány napon belül lejárt.
Manapság az élelmiszerek nagy része előrecsomagolt állapotban kapható, különféle állományjavítókkal, ízfokozókkal és tartósítószerekkel felturbózva, hogy minél tovább elálljanak. A tartósítószereknek leegyszerűsítve az a feladatuk, hogy a bomlási folyamatokat lényegesen lelassítsák, ami igen hasznos a felhasználás szempontjából, az egészségre nézve viszont nagyon is káros lehet.
A tartósítószerek ugyanis allergiát válthatnak ki - voltaképpen ez is az ételallergia egyik fajtája, ám sokkal nehezebb kideríteni és kiküszöbölni, mint például a laktóz- vagy lisztérzékenységet.
Az összetevőkkel szembeni túlérzékenység azért alakul ki, mert a szervezet telítődik a különféle tartósítószerekkel és adalékanyagokkal. Ugyanakkor hajlamosító tényező lehet a dohányzás vagy passzív dohányzás, sőt, a hajlamot akár a szülőktől is örökölheted.
A betegség tünetei
Ahogyan az ételallergia, úgy a tartósítószer-érzékenység is elsősorban bőrtünetek formájában ad hírt magáról. Általában kisebb pörsenésekkel kezdődik, melyek egyre pirosabbá és duzzadtabbá válnak, végül pedig kialakul a csalánkiütés. Ez utóbbi bármikor, a test bármely részén megjelenhet, de gyorsan el is múlik - általában 15-30 perc, és nyoma sincs az irritációnak.
Ez még a kisebbik rossz, ugyanis ahogy súlyosbodik az allergia, úgy válnak egyre komolyabbá a tünetek is. Előrehaladottabb állapotban gyomorégés, savas felböfögés és gyomorfájdalom is jelentkezhet, sőt, a túltelítettség könnyen életveszélybe sodorhat, mert bármikor felléphet fulladás és anafilaxiás sokk.
A diagnózishoz vezető út
A bőrgyógyászati vizsgálat általában annyit derít ki, hogy a szervezetben valamilyen góc van, amit antihisztamin-szerű tablettákkal el lehet nyomni, de ez még korántsem oldja meg a problémát. Pontos eredményt csak az allergológus tud adni az úgynevezett epikután teszt segítségével, melyet a hát felületén végeznek el. Ekkor tulajdonképpen a szóba jöhető allergéneket juttatják be a bőr alá, majd leolvassák, hogy melyik lehet a bűnös. A vizsgálat teljesen fájdalommentes.
A tartósítószer-allergia kezelése
Ha felmerül a gyanú, hogy tartósítószer-allergiában szenvedsz, érdemes napi rendszerességgel ételtüneti naplót vezetni, és megfigyelni, hogy milyen ételek állhatnak az irritáció hátterében.
Egyes zöldségek és gyümölcsök keresztallergiát válthatnak ki, ezért érdemes kerülni többek között a paprikát, a paradicsomot, a görögdinnyét és az uborkát. A felvágottakat, előrecsomagolt készételeket, zacskós leveseket, mirelit ételeket, süteményeket és az üdítőitalokat is mellőzni kell, hiszen ezekben található a legtöbb adalékanyag.
Mindez talán ijesztőnek tűnik, de aggodalomra semmi ok. A tartósítószerekből számos fajta létezik, lehet, hogy kifejezetten egy okozza a problémát, amit, ha kiiktatsz, gyógyszer nélkül is tünetmentes lehetsz. Ha viszont kiderül, hogy melyik felelős a bőrkiütésekért és gyomorfájdalomért, akkor érdemes a kozmetikumaidat is átnézni, ugyanis gyakori, hogy ugyanaz a tartósítószer megtalálható élelmiszer-ipari és szépségápolási termékekben egyaránt.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A betegség általában életmódváltással és gyógyszeres kezeléssel kezelhető, de léteznek különböző immunterápiás módszerek is, melyek során a szervezetedet fokozatosan hozzászoktatják az allergénhez, így néhány év alatt elmúlhat az irritáció.
Neked van valamilyen allergiád?
OLVASD EL EZT IS!
- cukorbetegség
- hasfájás