18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

3 komoly érv a reggeli szex mellett

A huncut napkezdésen túl

Álmos vagy az ébredés utáni szexhez? Előfordulhat, hogy érdemes átértékelned a dolgot.

Az egyetemi évek elmúltával valószínűleg egyre ritkábban merül fel, hogy a napot egy kellemes hancúrozással kezdjétek.

Pedig számos érv szól a reggeli szex mellett: azon kívül, hogy vidámabban indul vele a nap, még egészségügyi előnyei is vannak.

Mikor szexel az átlag?

A Dél-kaliforniai Egyetem vizsgálatot indított abban a témában, hogy mely napszakban van legnagyobb esély a szexuális érintkezésre. 

A kutatásban 18 és 51 év közötti embereket kérdeztek meg, és a válaszokból egyértelműen kiderült, hogy a legtöbben este 23 óra és hajnal 1 óra között bújnak össze.

Ami pedig a heti eloszlást illeti, a hétvégén van legnagyobb esély a szexre. A kutatás a Cirkadián Ritmus című folyóiratban jelent meg.

Három érv a reggeli szex mellett

Javítja a közérzetet

Mivel a szex megemeli a szerotoninszintet a szervezetben, hangulatjavító, nyugtató hatása van. Egy kiadós vagy éppen gyors reggeli hancúrozás a legjobb módszer arra, hogy vidáman indulhasson a nap. Ha a hétköznap reggelből sikerül lecsípni egy kis időt, szinte garantált, hogy jókedvűen mész be a munkahelyedre.

8 dolog, ami biztosan meghosszabbítja az életed

Nézegess képeket!

Elolvasom

Reggeli erekció

A férfiak esetében a reggeli merevedés normális élettani dolog - valójában nemcsak reggel alakul ki erekció, hanem az éjszaka során, az alvás REM-fázisában akár négyszer-ötször is. Ezt a természet adta lehetőséget tovább fokozza, hogy a férfiak tesztoszteronszintje a hajnali órákban a legmagasabb. Tehát akár maga a reggeli merevedés is lehet egy ok a huncut napindításra: ha már a testi része adott a dolognak, miért ne éljetek a lehetőséggel?

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Erősíti az immunrendszert

Szeretkezés hatására megemelkedik a vérben az immunglobulin-A szintje. Ez a vegyület segít a szervezetnek kivédeni a fertőzéseket. Ha tehát a napotokat szexszel indítjátok, kisebb esélyed lesz arra, hogy a tömegközlekedési eszközön rád tüsszentő utastárstól elkapj valamit. Természetesen ez az immunerősítő hatás nemcsak rövid, hanem hosszú távon is kimutatható. Egy, a Wilkes Egyetemen végzett kutatás tanúsága szerint azoknak az embereknek a véréből, akik legalább heti egyszer-kétszer szeretkeznek, 30%-kal magasabb az immunglobulin-A-szint mutatható ki.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük