Melyik ajkad vastagabb?
A duzzadt alsó vagy felső ajak felhívhatja a figyelmedet bizonyos testen belüli gyulladásos folyamatokra.
Az ember ősi vágya, hogy látható külső jelekből a láthatatlan belsőkre következtessen. A fiziognómia tudománya szerint arcod nem csupán lelked ábrázolása, hanem egészségi állapotod cégére is.
Amikor Albert Camus azt mondja, a 30. életévétől kezdődően mindenkinek olyan az arca, amilyet megérdemel, ez nyilvánvalóan vonatkozik arra a számtalan fiziológiai jelre, mely utal a test gyenge pontjaira és betegségeire. Ha figyeled arcvonásaidat, azon belül is ajkaidat, időben felismerheted gyenge pontjaidat, illetve az örökletes betegségekre való hajlamodat.
Röviden a fiziognómiáról
A test nem tud hazudni, mint a tükör, csak azt mutatja meg, ami valóban van. A szemekről, a bőrről, a kezekről, az ajkakról vagy éppen a nyelvről leolvasható, hogy vagy, illetve milyen egészségi állapotban vannak belső szerveid. Emberemlékezet óta próbálnak terapeuták a külső megjelenésből a belső viszonyokra következtetni.
Az első nyugati kísérletek, hogy az arc kifejezéseit megmagyarázzák, a régi görögökig nyúlnak vissza. Szókratész, Arisztotelész, Platón csak néhány azok közül, akik már ekkor foglalkoztak a fiziognómia tudományával. Egy évszázaddal később pedig dr. Henry Head londoni ideggyógyász volt az első, aki már tudományos eszközökkel vizsgálta, hogy a bőr bizonyos területei összefüggésben állnak a belső szervek működésével, gyulladásával. Ezek a területek a későbbiekben Head-zónákként váltak ismertté.
Mit árul el a szád?
Az archoz viszonyított túlságosan kicsi száj hólyaggyengeségre utalhat. Ha ajkaid sápadtak, vértelenek, túlságosan keskenyek, a fiziognómia tudománya szerint ösztrogénhiányt jelezhetnek. A szederjes ajkak pedig szívelégtelenségre, keringési problémákra utalhatnak.
Előzd meg a bajokat!
Ahhoz, hogy minél nagyobb eséllyel kerülhesd el az emésztőrendszeri problémákat, elsőként a táplálkozásra kell nagyobb figyelmet fordítanod.
Duzzadt felső ajak
Nem véletlen, hogy a piros, vérrel teli ajkak évezredekkel ezelőtt is a nőiség szimbólumai és az egészség jelképei voltak. Az ajkakat érintő elváltozások, különösen a felső ajak formája, színe és íveltsége jellemzően a vér állapotára utal. Amennyiben a felső ajkad duzzadtabb, mint az alsó, az szervezeted túlsavasodására hívja fel a figyelmet. Ajkad felső része a gyomorral is összefüggésbe hozható, különösen annak felső szakaszával, ahol a gyomorsav termelődik. Ha felső ajkad duzzadtabb, nagyobb esélyed van a gyomorfekély kialakulására.
Duzzadt alsó ajak
A fiziognómia szerint alsó ajkad a hasi szervekkel - például a májjal, a léppel, a hasnyálmiriggyel - áll összefüggésben. Ezen szervek megbetegedései esetén az alsó ajak és a közvetlenül alatta elhelyezkedő szövet állománya is megváltozik. A vastag, duzzadt alsó ajak hólyag-, vese-, illetve májproblémákra hívja fel a figyelmet. Amennyiben alsó ajkad nem csupán vastag, de kifelé is fordul, székrekedésre való hajlamot, illetve a bélrendszer gombás fertőzéseit jelezheti.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szájszeglet elváltozásai
A szájszeglet környékén megjelenő elváltozások is diagnosztikai értékűek lehetnek. Az itt megjelenő ráncok például máj- és epepanaszokra utalnak. Ha gyakran reped be a szájszegleted, az legtöbbször vashiányos vérszegénységet jelez. Amennyiben pedig pattanások jelennek meg ezen a területen, az nyombélgyulladásról, valamint máj- és epepanaszokról árulkodhat.
Cikkünk Kurt Tepperwein Betegségünk tükrei - Az arcolvasás művészete című könyv alapján készült.
OLVASD EL EZT IS!
- száj
- tünet
Mutasd a szád!
- cukorbetegség
- száj
3 rejtett betegség, amit a kellemetlen szájszag jelez
- rák
- diagnosztika