Civilek menthetik meg a hospice-házat: jelesre vizsgáztak a magyarok emberségből

Attól még, mert elmúlik, az élet az igazi érték.

Hospice Alapítvány támogatása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Múlt héten nagy port kavart a hír, mely szerint az egyetlen felnőtt hospice-ház működése veszélybe került, a pénzhiány miatt ugyanis lakat kerülhet rá. A budapesti intézményben gyógyíthatatlan, főként daganatos betegeket gondoznak, érthetetlen, hogy miért kellett botrány a támogatáshoz.

A közfelháborodást követően az Emberi Erőforrások Minisztériuma azonnal intézkedéseket tett, hogy a működéshez szükséges pénzt biztosítsa a Magyar Hospice Alapítvány számára, ugyanakkor hangsúlyosan felhívták a nonprofit szervezet figyelmét a felelős működésre is.

Minden forintnak helye van

Az államtitkárság a hírre reagálva azt is elmondta, az elmúlt három évben már 25 millió forinttal támogatták az alapítványt. A nyilatkozatokból azonban kiderült, hogy az állami hozzájárulás sajnos a tíz éve fennálló ház működéséhez szükséges összeg felét sem fedezi.

A fennmaradó milliókat a magánadományok és az 1%-os felajánlások biztosították. Eddig.

Sajnos a korábbi híradások szerint idén csaknem minden alapítványnál jelentős visszaesést könyveltek el az adományozásban, az adóbevallás változásai miatt rengetegen feledkeztek el arról, hogy adójuk 1%-át felajánlják a szervezetek számára: közel egymilliárd forinttal esett vissza a támogatások mértéke.

Példaértékű civil összefogás

Bár sokan elfeledkeztek az 1%-ról, az emberek megint jeleskedtek az összefogásban: miután ugyanis hírt adtak a hospice-ház kríziséről, a hivatalos állami reakció mellett a fennmaradáshoz szükséges ötvenmillióból néhány nap alatt csaknem hét és fél millió forint gyűlt össze a magántámogatóktól.

A józanság és az összefogás példaértékű: az alapítványra nagy szüksége van az országnak, hiszen amellett, hogy a ház az országban egyedüliként felnőttek számára biztosít hospice-ellátást, a végstádiumos betegek otthoni gondozását is segíti. Az embereknek helyén volt a szívük, és azonnal segíteni kezdtek.

Összefogásukkal jelesre vizsgáztak, mert felismerték: attól még, mert elmúlik, az élet az igazi érték. A hospice nem egyenlő az elfekvővel: soha nem a lemondás helye, hanem a menedéké, ahol nem a hátralévő napok száma, hanem az élet minősége számít. Egy végstádiumos beteg nem lehet teher egy ország számára, és nem lehet egy szám a kalkulációban.

Ezért is kétségbeejtő, amikor épp egy gyógyíthatatlan betegeket ápoló szervezet forrásai nem elegendőek a fennmaradáshoz, és csak egy kirobbanó botrány rendezheti időlegesen a problémát. Az alapítványt éppen ezért természetesen továbbra is érdemes támogatni.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Hogyan segíthetsz?

Ha segíteni szeretnéd a Magyar Hospice Alapítvány működését, a számlaszámukra közvetlenül utalhatsz egy tetszőleges összeget: az oldalukon egyszeri vagy rendszeres adományozásra is lehetőség van. Telefonon pedig az 13600/83-as számot hívva vagy az 13600-as számra a 83-as kódot elküldve 250 forinttal támogathatod az ellátást.

Amennyiben szeretnéd felhívni a környezetedben élők figyelmét is a cselekedet fontosságára, az oldalukról megrendelheted a rák elleni küzdelmet és a reményt szimbolizáló nárcisz kitűzőt is, melynek ára közvetlenül az alapítvány számláját növeli.

Ha nincs lehetőséged az adományozásra, akkor is sokat tehetsz a szervezetért és a ház fennmaradásáért, ha például megosztod ismerőseiddel a támogatás lehetséges formáit vagy az elindult kezdeményezéseket.

Ezt is szeretjük