Halálos járvány ütötte fel a fejét Európában: két fiatal már életét vesztette benne
A hatóságok versenyt futnak az idővel, hogy megállítsák a fertőzés terjedését.
Két fiatal halt eddig bele egy invazív agyhártyagyulladásba az Egyesült Királyságban, Canterbury térségében - írja az Index. További tizenegy személyt kórházban kezelnek, állapotuk súlyos.
Halálos invazív agyhártyagyulladás-járvány Angliában
A Kenti Egyetem és az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynöksége (UKHSA) rendkívüli intézkedéseket vezetett be a fertőzés megállítása érdekében. A kórházban kezelt betegek többsége 18-21 év közötti fiatal, az egyik áldozat az egyetem hallgatója volt.
Trish Mannes, az UKHSA regionális igazgatóhelyettese elmondta: az agyhártyagyulladás különösen veszélyes az egyetemistákra, akik a kollégiumban szoros közelségben élnek egymással. A gyors beavatkozást akadályozza, hogy a tüneteket sokan először nem veszik komolyan, mivel összetéveszthetők a másnapossággal vagy egy erősebb megfázással.
A fertőzöttek közvetlen környezete elővigyázatosságból már megkapta a kezeléshez szükséges antibiotikumot.
Ezt jelenti, ha valakinek egyáltalán nincs étvágya: súlyos probléma is állhat a háttérben
A test figyelmeztet - ezért fordulhat az elő, hogy egyáltalán nincs étvágyad.
ElolvasomKép: Getty Images
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció














