Az 5 legjobb gyógynövény, hogy végigaludd a 8 órát: Szabó Gyuri bácsi ajánlásával
A bükki füvesember álmatlanság esetén is a természetes gyógymódokra esküszik.
Az alvászavar ma már szinte népbetegség, amit az óraátállítás még inkább tetéz. Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember szerint a gyógynövények mellett a kevesebb idegeskedés és a kütyük kikapcsolása segíthet a legtöbbet.
Gyuri bácsi még soha életében nem aludt rosszul.
- Mindig is szerettem aludni. Figyelek arra, hogy a napi kilenc óra alvás meglegyen. Este 9-kor fekszem, mert úgy tudom, hogy az éjfél előtti alvás pihentetőbb, és reggel 6 órakor kelek - mondja, és hozzáteszi, hogy régen korántsem volt ennyi probléma az alvással. Szerinte ennek az lehet az oka, hogy őseinket kevesebb idegi hatás érte, és sokkal több fizikai munkát végeztek.
Modern probléma az alvászavar
Napjainkban viszont egyre több a rosszul alvó ember, ezért az alvásbetegségek is nagyobb figyelmet kapnak. Az alvás világnapján márciusban megtartott budapesti konferencián például elhangzott, hogy ma már több mint kétszázféle alvásbetegséget tartanak számon. A népi gyógyászat szerencsére már évszázadok óta ismer olyan gyógyfüveket, melyekkel a stressz és az álmatlanság is kielégítően kezelhető.
Gyógynövények alvásproblémákra
Gyuri bácsi elsősorban a nyugtató hatású gyógynövényeket ajánlja a különféle alvászavarokra. Általános javallata, hogy a gyengébb hatású gyógynövényből készült teát délelőtt, az erősebbet lefekvés előtt fogyasszuk el.
A legenyhébb nyugtató-altatószer a citromfű, ezt akár kismamák is fogyaszthatják. Hatása enyhe, kíméletes. Érdemes délelőtt inni egy csészével, és, ha nem súlyos alvászavarral van dolgunk, akkor este a második csészével. Ugyanilyen jó, kíméletes hatása lehet a levendulából készült teának is.
A macskagyökér nagyon kellemetlen illatú és ízű növény, ám a belőle készült gyógytea meglepő módon finom. Alvásproblémákra ez az egyik legjobb gyógynövény. Ezt a teát stresszes élethelyzetekben kúraszerűen is lehet fogyasztani. Lefekvés előtt fél órával kell meginni egy csészével, és itt is figyelni kell arra, hogy egyéb altatószerekkel együtt ne alkalmazzák.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az orbáncfű szintén hangulatjavító, stresszoldó szer, de a nyugodt alváshoz is hozzásegít. Megfelelő dózisban akár az ingadozó kedélyállapotot és a depressziót is képes kordában tartani. Fontos tudni, hogy hat hét után szünetet kell tartani a fogyasztásában. Egyéb hangulatjavító szerek hatását befolyásolhatja, ezért együttes alkalmazásukról mindenképpen egyeztetni kell az orvossal.
A sör legfontosabb alapanyaga, a komló is nyugtató, altató hatással bír: anekdoták szerint a komlót betakarító munkások rendre elszunyókáltak a komló szárítása, feldolgozása közben. A fitoterápiában a komlótobozt használják, elsősorban teakeverékekben.
A legjobb gyógynövényes teák
A stressz és a mindennapokkal járó kellemetlenségek senkit sem kímélnek. Ilyenkor jólesik bekuckózni, majd elengedni a feszültséget egy finom tea kíséretében. Összeállításunkban megismerheted azokat a gyógynövényeket, melyek segíthetnek az ellazulásban, illetve az általános egészségi állapotodon is javíthatnak.
10 gyógynövényes tea, amit mindenkinek ismernie kellene: jót tesznek a testnek és a léleknek
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Györgytea.
OLVASD EL EZT IS!
- tea
- cukorbetegség