A 3 legegészségesebb gyógyvíz
A gyógyvizek hatékony orvosságai lehetnek sok betegségnek. Már amennyiben tudod, hogy melyik mire való.
A gyógyvizek olyanok, mint a gyógyfürdők: kellemes úton segítenek a különböző betegségeken. Anélkül, hogy lenne bármilyen mellékhatásuk, vagy különösebb erőfeszítésbe kerülnének.
Még csak a pénztárcád mélyére sem kell nyúlnod, hiszen áraik eltörpülnek az egyre drágább gyógyszerek mellett. Ráadásul szinte minden gyógyszertárban kapni lehet őket.
A kínálat egyre szélesebb, ha természetes módszerekről van szó. Ezért érdemes jól körüljárni a gyógyvizek hatásait, és aszerint választani. Nézzük a három legjobbat!
Parádi
Sokan nem tudják, de a Parádi vízből bizony kétféle is forgalomban van. Az egyik a kénes gyógyvíz, a másik pedig a Parádi ásványvíz.
Parádi kénes gyógyvíz
A parádi völgy nyugati végén a Széchenyi-hegyből fakad a két Csevice forrás, mely Parádi víz néven kerül forgalomba. A gyógyvizet az állatok fedezték fel. A juhászok azt vették észre, hogy a juhok rendszeresen otthagyják a forrásvizeket, és egy hely köré csoportosulnak inni. 1827-ben már ivócsatornákat és fürdőket építettek e hely körül.
Ásványianyag-tartalom: 4445 mg/l
Alkalmazási terület: elősegíti az emésztést, megszünteti a puffadást. Az idült gyomorhuruttal járó kellemetlen panaszok – gyomortáji fájdalom, nyomásérzés, étvágytalanság, teltségérzet, rossz közérzet - igen hatásos gyógymódja. Ha alkohollal együtt iszod, akkor megakadályozza a másnaposságot, valamint epebántalmak tekintetében is hatásos orvosság.
Parádi ásványvíz
Az ásványvíz a Cservice II. forrásból származik, de mivel a forrás kapacitása véges, nagyon értékes ásványvíznek számít. Értéke azonban nem csak mennyisége miatt számottevő. A Parádi egy nátrium-kalcium-hidrogénkarbonátos ásványvíz, mely gazdagon tartalmazza a mélységi kőzetek élettani szempontból nélkülözhetetlen sóit, nyomelemeit, ezért a szomjoltás mellett ásványi anyagokkal telíti a szervezetet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ferenc József
A Ferenc József gyógyvíz egy keserűvíz, mely a XI. kerületből, Őrmezőről származik. Összetételében a legfontosabb két alkotóelem a glaubersó és a keserűsó, ezek biztosítják a víz egészségre gyakorolt hatásait. A keserűvizek alapvető alkalmazási területe a székeléssel kapcsolatos. Segítik az emésztést, valamint annak rendszeressé tételét. De nagy előnyük, hogy nem csak magát a problémát, hanem a székrekedés következményeit – mint például az aranyér - is kezelik.
Ásványianyag-tartalom: 20882 mg/l
Alkalmazási terület: rendszeres fogyasztásának hatására felgyorsul a bélmozgás, ami elősegíti a rendszeres és egészséges székelést. Így közvetve hat a testsúlyra, az étvágyra és az általános közérzetre is. Amennyiben fogyókúrák kiegészítéseként szeretnéd fogyasztani, akkor célszerű étkezések után inni belőle, minden más esetben pedig éhgyomorra.
Salvus víz
A Salvus víz a Bükk nyugati lábánál található Tarna völgyéből származik. Nagy mennyiségű oldott sót, hidrogénkarbonátot, valamint kloridot tartalmaz, melyeknek köszönhetően kiválóan alkalmazható mind anyagcsere-, mind emésztőrendszeri, mind pedig légúti megbetegedések esetében.
Ásványianyag-tartalom: 22205 mg/l
Alkalmazási terület: cukorbetegség, gyomrot érintő betegségek – mint a gyomorfekély vagy a gyomorhurut - esetében gyakorlatilag minden panaszt enyhít, sőt, sok esetben még a műtét is elkerülhető segítségével. Csökkenti a túlzott gyomorsav-termelődést, de segít a légúti megbetegedések tüneteinek enyhítésében is. Többek között csökkenti a dohányzás káros hatásait.
OLVASD EL EZT IS!
- bőrápolás
- termékenység
Bőrszépítő, szívvédő, termékenységnövelő
- antioxidáns
- gyulladás
Aloe vera: Candida-ellenes, antioxidáns, gyulladáscsökkentő
- szőlő
- természetes csodaszer