Hány lyukas fogad van? Nézd meg, hol állsz az átlag magyarhoz képest
Szégyelled, hogy sok lyukas fogad van? Lehet, hogy csak viszonyítás kérdése az egész.
A fogápolás fontosságára már az óvodában felhívják a gyerekek figyelmét: talán te is emlékszel még a plakkfestő tablettára, mely megmutatta, hol nem végeztél jól munkát.
Hiába azonban a szakemberek igyekezete, sajnos a magyar lakosságnak szájhigiénia terén van hová fejlődnie.
Magyar átlag: 16 szuvas fog
Kevés olyan felnőtt van, aki azzal büszkélkedhet, hogy nincs egyetlen lyukas foga sem. Megdöbbentő, de az átlag magyarnak 35-44 éves kora között már 16 szuvas, tömött, illetve hiányzó foga van. Vagyis minden második foggal van már probléma.
Ugyanakkor nem túl meglepő eredmény ez, ha belegondolsz abba, hogy a szakorvosok által ajánlott háromhavi fogkefe-csere helyett a magyarok jellemzően csak évente vásárolnak új fogkefét. Pedig a szétálló, megkopott sörtékkel nem lehet megfelelően tisztítani a fogakat.
Mindebből adódóan hazánk is csatlakozott Fogszuvasodásmentes Jövőért Szövetséghez, mely nyolc közép-kelet-európai országban indít felvilágosító kampányt a helyes fogápolással kapcsolatban.
A helyes fogápolás alapjai
Mennyi ideig tartson?
Ahhoz, hogy alapos legyen a fogápolás, időre van szükség. Nem elég addig mosni a fogaid, amíg megérzed a kellemes mentol ízt a szájban. Legalább két-három percet rá kell szánnod, és ügyelj arra, hogy a fogak minden oldalát, valamint a hátsó fogakat is megtisztítsd. A helyes fogmosási technikáról többet is megtudhatsz, ha ide kattintasz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Csak fogkefe és fogkrém?
Elmúltak már azok az idők, amikor úgy gondoltuk, a szájápoláshoz elegendő a fogkefe-fogkrém párosítás. Legalább naponta egyszer használj fogselymet, valamint reggel-este szájvizet is. Az alábbi videóban Benyőcs Gergely fogszakorvos azt is elmondja, mire jó az egysörtés fogkefe.
Az íny egészsége
Nem csupán a szuvasodás veszélyezteti a fogaidat, fogínygyulladás, ínysorvadás eredményeképpen is elveszítheted őket. Korábbi cikkünkből megismerheted a fogínyvérzés mögött meghúzódó betegségeket, illetve azok ellenszerét.
OLVASD EL EZT IS!
- baktérium
- megelőzés