Hány forint jár ma az otthon ápolásért, és milyen feltételekkel? Utánajártunk a pontos részleteknek
Az ápolási díj összegét és a feltételeit is fontos ismernie az arra jogosultaknak.
Egy tartósan beteg, esetleg fogyatékkal élő ember ápolása sok esetben teljes embert kíván, a tevékenység mellett gyakorlatilag lehetetlen teljes munkaidőben dolgozni. Ilyenkor nyújthat támogató segítséget az ápolási díj, amelynek igénylése előtt azonban nem árt tisztában lenni az elérhető összeggel és a feltételekkel.
Ápolási díjra az a nagykorú jogosult, aki súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg hozzátartozója otthoni gondozását látja el. A hozzájárulás megállapítása a járási vagy fővárosi kerületi kormányhivatalok hatáskörébe tartozik, így a fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos állapot fennállását is az általa hivatalból kirendelt szakértő bírálja el egy szakvéleményben.
Az ápolási díj összege
Az alap ápolási díj havi bruttó összege 2021-ben a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott alapösszeg 100%-a, összesen 41 335 forint.
Amennyiben valaki a fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos hozzátartozóját gondozza, ám a kiemelt ápolási díjhoz előírt feltételeknek nem felel meg, emelt összegű ápolási díjat kaphat meg, amelynek havi bruttó összege 62 005 forint.
Kiemelt ápolási díjra az jogosult, aki olyan hozzátartozó gondozását végzi, akinek egészségkárosodása jelentős, önellátásra nem, vagy csak segítséggel képes, illetőleg ha a gondozott olyan 18 évesnél fiatalabb gyerek, aki után miniszteri rendeletben meghatározott súlyosságú betegség vagy fogyatékosság miatt magasabb összegű családi pótlék jár. A gondozott például nem képes segítség nélkül használni az illemhelyet, lakáson belül közlekedni segédeszközzel sem, étkezni, tisztálkodni, öltözni. Ezt hatósági bizonyítvány, kiskorú esetében szakorvos igazolja. A kiemelt ápolási díj havi bruttó összege 74 405 forint (az éves központi költségvetésben meghatározott alapösszeg 100, 150 és 180 százaléka).
Létezik még egy kategória, a gyermekek otthongondozási díja (gyod), mely a tartósan beteg, halmozottan sérült vagy súlyos fogyatékossággal élő gyermeküket ápolók részére jár, ennek összege jelenleg bruttó 147 315 forint. Több gyermek ápolása esetén az összeg másfélszerese, bruttó 185 865 forint jár. A gyod egyetlen nagyobb hiányossága, hogy nem terjed ki minden tartós ápolást igénylő gyermekre, így többek közt nem jár a Down-szindrómás, krónikus betegséggel, súlyos epilepsziával, cukorbetegséggel és ritka betegséggel élő gyerekek után.
Emelkedik a gyod, a többi marad
2022. január 1-jétől az alapösszeg az aktuális minimálbér összegére emelkedik, ami időszerű és nagy segítség a sérült vagy beteg gyermeküket nevelő családok számára. A megalázóan alacsony alapösszeg emelése - minden érintett számára, függetlenül attól, hogy gyermeket vagy idős, beteg hozzátartozót gondoz valaki - egyelőre várat magára, az LMP erre vonatkozó kezdeményezését az országgyűlési többség indoklás nélkül elutasította.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ki számít jogilag hozzátartozónak?
A hozzátartozó hivatalosan lehet a házastárs, egyenes ágbeli rokon, örökbe fogadott, mostoha-, illetve nevelt gyermek, továbbá az örökbe fogadó, mostoha-, illetve nevelőszülő és a testvér, valamint az élettárs, az egyenes ágbeli rokon házastársa, a házastárs egyenes ágbeli rokona, testvére és a testvér házastársa is.
Tartós betegnek az számít, aki előreláthatólag három hónapnál hosszabb időtartamú gondozásra szorul. Súlyosan fogyatékosnak pedig az a személy minősül, akinek a látás-, hallásvesztesége segédeszközzel, műtéttel sem korrigálható, értelmi akadályozottsága súlyos vagy középsúlyos, mozgásszervi károsodása, illetőleg funkciózavara helyváltoztatásra és önellátásra képtelenné teszi. A pontos részletekről a jogszabály rendelkezik.
A teljes munkaidő kizáró ok
Az ápolási díj igénylésénél a jogosultság fennállása önmagában nem elegendő. A gondozó nem folytathat továbbá olyan, otthonán kívül eső keresőtevékenységet, amelynek időtartama a napi 4 órát meghaladja. Az is kizáró ok (néhány kivétellel), ha rendszeres, az ápolási díj összegét meghaladó pénzellátásban részesül - ide tartozik az öregségi nyugdíj is, kivéve, ha az ápolási díjat nyugdíja kezdő napját megelőző 20 évben legalább 10 évig kapta -, de nappali tagozatos hallgatói jogviszonya sem állhat fenn. Az ápoló azonban otthon végezhet munkát, a szabályok szerint időkorlát erre nem vonatkozik, és kata mellett is járhat, ha az adott tevékenységet otthon végzi.
Akkor sem igényelhető, ha az ápolt például nappali ellátást nyújtó vagy bentlakásos szociális intézményi ellátásban részesül, gyermek esetén óvodába, iskolába jár nappali képzésben, természetesen egyes esetek kivételt képezhetnek.
Az ápolási díj folyósításának időtartama nyugellátásra jogosító szolgálati időnek számít, mivel az összeget 10% nyugdíjjárulék terheli, tehát az abban részesülő személy nyugdíjjárulékot fizet.
A benyújtott kérelemnek tartalmaznia kell a háziorvos igazolását a súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg állapotról az állandó, tartós gondozásra irányuló szakvéleménnyel együtt. A jogosultságot az azt megállapító szerv kétévente legalább egyszer felülvizsgálja. A kérelem benyújtásáról, melyet a járási hivatalban lehet megtenni, további részletek találhatók a kormányablak weboldalán.
Otthoni hospice-ellátás
A hospice-ellátást azok az előrehaladott állapotú, végstádiumos - elsősorban daganatos - betegek, illetve hozzátartozóik igényelhetik, akik már nem részesülnek aktív kezelésben, és a beteg gondozását napi szinten a család intézi.
Nagy segítség az otthoni ápolásban: kik igényelhetik az ingyenes hospice-ellátást?
Az ingyenes, otthoni hospice-ellátásról máig sokan nem tudnak.
Elolvasom(Képek: Getty Images.)
OLVASD EL EZT IS!
- támogatás
- egészségügy