Súlyos agyi leépülést jelezhet, ha megváltozik a szem színe – Ez az első tünet
A kutatók elképesztő felfedezést tettek a szemszín változása és az Alzheimer-kór között.
A szem színe meghatározza tekintetünket, és így a megjelenésünkre, kisugárzásunkra is hatással van. Az esztétikai tényezők mellett azonban, mint kiderült, a kognitív állapotunkról is árulkodik.
Egy friss kutatás szerint a retina fontos szerepet játszhat az Alzheimer-kór korai felismerésében.
Alzheimer-kór és szemszín
Az Indiana Egyetem kutatói felfedezték, hogy egy bizonyos genetikai tényező, az úgynevezett APOE4 gén, ami növeli az Alzheimer-kór kockázatát, a szem működésére is hatással lehet.

Egereken végzett vizsgálatok során megfigyelték, hogy azok az állatok, amelyekben jelen volt ez a gén, eltéréseket mutattak a retina vastagságában és az ott zajló elektromos aktivitásban. Mindez arra utal, hogy a szem állapota és az Alzheimer-kór között szoros kapcsolat áll fenn.
A kutatók fejlett képalkotó technológiákat alkalmaztak, hogy megvizsgálják a retina szerkezetét és működését. Mivel az Alzheimer-kórban szenvedő embereknél korábban is észleltek eltéréseket a retinában, ezért az eredmények megerősítették, hogy ez a módszer valóban hasznos lehet a betegség korai felismerésében.
Az Alzheimer-kór sokáig tünetmentes, ezért általában csak akkor diagnosztizálják, amikor a tünetek – például memóriazavarok – már egyértelművé válnak. Azonban ekkorra a betegség már előrehaladott állapotban van, és borzasztó nehéz visszafordítani.
A kutatás vezetője, Ashay Bhatwadekar szerint a szem egyfajta „ablak” az agyhoz, amely tükrözheti a neurodegeneratív betegségekkel járó változásokat. Ha sikerül továbbfejleszteni ezt a diagnosztikai módszert, az nagy előrelépés lehet az Alzheimer-kór felismerésében és kezelésében.
Minden harmadik ember ebben fog meghalni, ha nem találnak rá gyógyszert – Csak így csökkenthető a kockázat
A tudomány jelenlegi állása szerint minden harmadik ma született ember demenciában fog meghalni.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- orrspray
- alzheimer-kór
















