Korai stádiumban felismerhető lehet az Alzheimer-kór: a legújabb innovációkat mutatták meg orvoskutatók

Az elmúlt évben is több életmentő innováció született, amivel az Alzheimer és a rák is könnyebben diagnosztizálható lehet.

Egészségügyi innovációk
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Idén március 18-án és 19-én tartották meg Londonban a Future Healthcare Exhibition and Conference nevű éves rendezvényt, melynek célja, hogy az új technológiák és innovációk bemutatásával, valamint a régiek új megközelítésével előmozdítsa az egészségügyet, új irányokat adva a jövőre nézve.

Az idei évben több mint 350 márka képviseltette magát, a rendezvényről és az elmúlt év néhány fontosabb innovációjáról a Medical News Today számolt be. A legérdekesebb felfedezések talán az egyre többeket érintő Alzheimer-kór és a rák kapcsán hangzottak el, de többek közt a magány és a tüdőbetegségek is napirendre kerültek.

Az Alzheimer-kór korai diagnózisa

A demencia, illetve leggyakoribb formája, az Alzheimer-kór korai felismerése régóta célja a kutatásoknak, ugyanis már a vezető halálokok közé is felkerült, elterjedése pedig az átlagéletkor emelkedésével várhatóan egyre nőni fog.

Az Oxford Brain Diagnostics innovációja a kortikális zavarok mérésén alapszik, mely extra részletes adatokat tesz elérhetővé az MRI-vizsgálatok elemzésével, lehetővé téve az agy szürkeállományán, az agykérgen keletkező mikroanatómiai változások, károsodások, sejtszintű zavarok észlelését is. 

Ezzel pedig úgy vélik, már a tünetek megjelenését megelőző években diagnosztizálható lesz a betegség. A technológia továbbá segítheti a gyógyszeripart is, mivel a kutatók a kísérleti gyógyszerek hatását is képesek lesznek felmérni az agy mikroszerkezetére nézve.

Mobilizált rákszűrés

A konferencián a rákszűrés innovációi is helyet kaptak. A kutatók a National Cancer Institute-tal együttműködve egy MobileODT nevű kolposzkópot is létrehoztak, mely a méhnyakrák okozta haláleseteket hivatott csökkenteni. A ráktípusnál ugyanis a szűrés és a korai beavatkozás jelentősen visszaszoríthatná a halálozási arányt.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A MobileODT kolposzkóp akkumulátorral működtethető, és az úgynevezett EVA-rendszeren, egy AVE - automatikus vizuális értékelés - algoritmuson alapul, melynek segítségével kiváló minőségű képet készít a méhnyakról, és percek alatt pontos diagnózist állít fel. Jelenleg pilotkísérlet is fut a találmánnyal kapcsolatosan Dél-Koréában, mely eddig több mint 90%-os pontosságot mutat.

Az eszköz előnye, hogy kézi, okostelefonos technológián alapul, és felhasználóbarát, miközben lehetővé teszi a valós idejű, távolsági szakorvosi konzultációt is. Az eredmény pedig azonnal kézhez kapható, nem kell várni rá.

Robotok a magány ellen

A magány világszinten növekvő problémát jelent, az állapot pedig nemcsak lelkileg fenyegeti az érintettet, de komoly egészségügyi kockázatot is jelent, megnöveli például a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Noha az emberi kapcsolatokat nehéz pótolni, a Service Robotics Limited egy innovatív megoldást hozott létre: a barátságos, miniatűr Genie Connect robotot.

A robottárs kedves hanggal állandó társaságot és támogatást jelent az idősebbek részére, végrehajt néhány parancsot, és egyedi, testre szabható funkciókkal is rendelkezik. A robot szükség esetén képes videocsevegést indítani a családtagokkal vagy akár egészségügyi szakemberekkel is. Úgy tervezték meg, hogy segítsen a memória éberen tartásában, emellett pedig emlékeztessen adott helyzetekre, akár egy találkozóra vagy a gyógyszerbevétel időpontjára is.

Oxigéntermelő szerkezet

A pihentető éjszakai alvás támogatására hozta létre a SoeMac oxigént termelő eszközét, mely azonban reményeik szerint a krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedők számára is segítséget fog majd jelenteni. A szerkezet kicsi, téglalap alakú, és az ágy mellé kell tenni, ahol biológiailag használható, nagy energiájú szingulett oxigént - Singlet Oxygen Energy, azaz SOE - termel.

Ez segíti a szervezet teljesebb, alvás közbeni regenerációját, a test gyógyulását és a sejtek megfelelő oxigénellátását. Az igazsághoz ennél a találmánynál azonban az is hozzátartozik, hogy jelenleg még nem állnak rendelkezésre megfelelő klinikai vizsgálatok, melyek alátámasztanák az eredményességet, a fejlesztők a közeljövőben tervezik a tesztelést. Ha sikeresnek bizonyul, azt remélik, a szerkezet a COPD-betegek életében is segítséget jelenthet.

Gerincvelő-implantátumok

Három, gerincvelősérült férfin tesztelték az implantátumokat svájci kutatók, hatalmas sikerrel. Az eszköz nemcsak önmagában pótolta a sérült gerincvelő funkcióját, de hatására az idegrostok is elkezdtek újraépülni.

Új gyógymóddal állították talpra a lebénult embereket: az egyikük már kilométereket sétál

A Svájcban kifejlesztett gerincvelő-implantátumok áttörést jelenthetnek a gerincgyógyászatban.

Elolvasom

(Borító- és ajánlókép: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük