Komoly betegségre utalhat a só utáni sóvárgás: furcsa tüneteket produkálhat ez a kór
Különös, de még a só utáni sóvárgás is az egyik tünete lehet ennek a betegségnek.
A ritka betegségek közé tartozó Addison-kór, vagyis a mellékvesekéreg működésének elégtelensége bizonyos hormonok hiánya miatt alakul ki, és az általánosabb tüneteken túl olyan különös jelenségek is felhívhatják rá a figyelmet, mint a só utáni sóvárgás vagy a bőr elsötétedése bizonyos területeken. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont belgyógyásza, endokrinológus a diagnózis felállításának és a kezelésnek a jelentőségére hívta fel a figyelmet.
Az Addison-kór tünetei és okai
Addison-kór esetén a mellékvesekéreg nem termel elég kortizol és gyakran aldoszteron hormont, ami idővel nagyon súlyos, akár életveszélyes állapotot eredményezhet. A betegség különösen azért alattomos, mert a tünetek lassan, hónapok alatt alakulnak ki, és az általános jellegük miatt sokszor nem is veszik azokat komolyan. Az is megfigyelhető, hogy az erős stressz, egy betegség vagy egy sérülés súlyosbítja a panaszokat.
Ezek a tevékenységek például nyugtalanságot okoznak, kattints ide!
Ezekre a tünetekre kell felfigyelni:
- nagymértékű fáradtság,
- étvágytalanság, fogyás,
- alacsony vérnyomás, esetleg ájulás,
- alacsony vércukor, akár hypoglikémia,
- hányinger, hányás, hasmenés,
- alhasi fájdalom,
- izom- és ízületi fájdalom,
- hangulatzavarok, depresszió,
- szőrzet gyérülése,
- libidócsökkenés.
A fentieken kívül jóval speciálisabb tünet lehet a só utáni sóvárgás és egyes testrészek (arc, hónalj, emlőbimbók, gát területe) bőrének megbarnulása.
Az is előfordulhat, hogy az Addison-kór hirtelen alakul ki, ilyenkor az akut mellékvesekéreg-elégtelenség életveszélyes sokkos állapothoz vezethet. Ezért mindenképpen mentőt kell hívni, ha erőteljes elgyengülés, zavartság, derék- és lábfájdalom, komoly hasfájás, erős hányás, hasmenés, eszméletvesztés, vérnyomásesés jelentkezik. Arról, hogy hogyan kell mentőt hívni, korábban írtunk.
A mellékvesekéreg része az endokrin rendszernek, és olyan hormonokat - kortizolt és aldoszteront - termel, amelyek szinte mindre szervre hatással vannak. Ha tehát nem termelődik elégséges mennyiség ezekből a hormonokból, többek közt sérül a szervezet azon képessége, hogy a táplálékot energiává alakítsa, meggyengül az immunrendszer, felborul a vérnyomás kiegyensúlyozásának képessége, a szexuális aktivitás vezérlése, és általánosságban ellehetetlenül a jó közérzet elérése.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az úgynevezett elsődleges mellékvesekéreg-elégtelenség azt jelenti, hogy a szerv közvetlenül károsodik, általában egy autoimmun betegség miatt, de állhat a háttérben például tuberkulózis, valamilyen fertőzés, a mellékvesére is kiterjedő daganat, a daganat kezelésében használt és más típusú gyógyszerek mellékhatása is.
A másodlagos mellékvesekéreg-elégtelenség azért alakulhat ki, mert valamilyen oknál fogva az agyalapi mirigy kevés ACTH nevű hormont termel - ez az a hormon, ami arra készteti a mellékvesekérget, hogy maga is hormont termeljen. Ennek a másodlagos típusnak hasonlóak a tünetei, mint az elsődlegesnek, bár nem barnul be a bőr, és kevesebb az esélye a súlyos kiszáradásnak, valamint az alacsony vérnyomásnak. Átmenetileg is kialakulhat a másodlagos elégtelenség azokban az esetekben, amikor a betegek a fokozatosság helyett hirtelen hagyják abba a rendelt kortikoszteroidok szedését.
- Az Addison-kórt már csak azért sem egyszerű diagnosztizálni, mert ritka betegségnek számít, nem feltétlenül erre gondolunk elsőként - ismerteti dr. Mutnéfalvy Zoltán. - Mindazonáltal a tünetek és a kórelőzmény megismerése után van néhány vizsgálat, amely igazolhatja a gyanút. Ilyen például a laborvizsgálat, amely során ellenőrizni kell a szérumnátrium-, a szérumkáliumszintet, a vércukorszintet, a szérumaldoszteron-, kortizon- és kortizolszinteket, valamint az ACTH hormon szintjét.
Ugyancsak fontos lehet az inzulinindukált hipoglikémiateszt, az ACTH-stimulációs teszt és a képalkotó vizsgálatok közül az MRI, a CT. Korábban írtunk arról, mik utalhatnak a vérvétel eredményén rosszindulatú daganatra, ide kattintva olvashatsz erről többet.
Ha az eredmények alapján felállítható az Addison-kór diagnózisa, megkezdődhet a kezelés, amely alapvetően hormonpótlás, szájon át szedhető szerekkel. Mivel azonban ez a kezelés nem gyógyítja magát a betegséget, „csak” pótolja a hiányzó anyagokat, a betegeknek ezentúl fokozott tudatossággal kell élniük. Például nagyobb fizikai megterhelés esetén gondolniuk kell a sópótlásra, sőt az orvos utasításainak megfelelően külön kell készülniük azokra a helyzetekre, amelyek megterhelést jelenthetnek, mint egy műtét vagy betegség.
Ezért nemcsak egy, a betegséget bemutató leírást érdemes maguknál tartaniuk, de extra gyógyszeradagot is, sőt egy glükokortikoidinjekció-készletet is, amelyet krízis esetén beadhatnak maguknak. Amennyiben azonban bekövetkezik egy úgynevezett Addison-krízis, a beteg azonnali kórházi ellátást igényel, cukor-, só-, víz- és hormonpótlással. A legfontosabb tehát a gyanút keltő tünetek kivizsgáltatása a minél előbb megkezdett kezelés lehetősége miatt.
12 tünet, ami a mellékvese ritka daganatára utal: így ismerhető fel a feokromocitóma
A mellékvesében kialakulhat a feokromocitóma nevű daganat, amit összetett tünetegyüttese miatt nem könnyű felismerni.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- cukorbetegség
- fáradtság