Kovács Patrícia ezért nézett felnőttfilmet párjával: „Azt éreztem, hogy különben el fogom veszíteni”
Kovács Patrícia olyan helyzetbe került egy korábbi kapcsolatában, melyet vélhetően minden nő legszívesebben elkerülne.
Összesen 3878 találat.
Kovács Patrícia olyan helyzetbe került egy korábbi kapcsolatában, melyet vélhetően minden nő legszívesebben elkerülne.
Hernádi Judit lánya, Tarján Zsófi másfél évig volt kapcsolatban egy férfivel, aki kettős életet élt.
Kovács Áront három gyereke tartja frissen és fiatalosan, az énekes rajong értük.
Bochkor Gábor szerint a Megasztár közönségszavazásra nem volt annyira tiszta, mint állították.
Peller Anna kendőzetlen őszinteséggel mondta el, mit gondol Tóth Andi egyik fellépéséről.
Cseh Tamás fia tudatosan kerülte azokat a helyzeteket, ahol családjáról kellett volna beszélnie.
Kis Grófot és feleségét a családjaik boronálták össze, a leendő ara csak 15 éves volt ekkor.
Soma Mamagésa még a debreceni kórházba is jelentkezett egy nagyon különös munkakörre, hogy pénzt keressen.
Nagy Ő Panna kellemetlen helyzettel szembesült, amikor lakást keresett Budapesten.
Király Viktor úgy fogalmazott, funkcionális alkoholista volt, rengeteget ivott, de ezt mások nem látták rajta.
Miló Viki nagymamáját is betalálták a nyíregyháziak, akik kritizálták a sportoló tévés szereplését.
Szoboszlai Dominik rengeteget változott, amióta Buzsik Borka az élete része lett.
Koncz Zsuzsának nem az itthoni éneklés jelentette a biztos bevételt, ebből élt meg mellette.
Dr. Krasznai Zsolt jegyben járt, amikor megismerkedett Dórával. Először ikertestvérét szerette volna összehozni vele.
Meghan hercegné hosszú évek után most visszatért a színészethez, kollégája ezt mondta róla.
Bodrogi Gyulát mintha kicserélték volna Voith Ági januári halála óta, most párja beszélt erről.
Ekler Lucával sokan azt akarták elhitetni, parasportolóként nincs helye az Exatlon versenyében.
Rubint Réka szerint kimaxolta az életét, megvan mindene, ám ha az egészség hiányzik, minden semmissé válik.
Kadji Csaba a Cyla Call Centerben mesélte el ezt a korábban sosem hallott történetet.
Trokán Péter egyszer csak abban a helyzetben találta magát, hogy egyedül neveli két lányát.
Sarah Michelle Gellar bevallotta, miért szüneteltette a karrierjét.
Jesse Metcalfe elárulta, miért rúgták ki a Született feleségekből.
Demcsák Zsuzsa nem tagadja, hogy a kapcsolatuk nem indult feszültségmentesen.
Für Anikónak egy szakember számításai szerint a 30 ezer forintot sem fogja elérni a nyugdíja.
Szombathy Gyula emiatt nem ment ki szívesen az utcára, miután visszavonult.
Szoboszlai Dominiktól kért autogramot Sebestyén Balázs fia, ám a futballista nem írt alá neki.
Pápai Joci elmondta, mi lehetett az oka annak, hogy anno kiejtették a Megasztár tehetségkutatóból.
Szigligeti Ivett először állt kamerák elé, mióta Dudás Miki rejtélyes körülmények között meghalt.
Rónai Egon anyagi csődjéről vallott. Még fegyverrel is fenyegették, amikor kiutat keresett a válságból.
Dancs Szabina, vagy ahogy sokan ismerik, Princess Szabina a megcsalásról vallott.