Hiába top magyar színésznő, 29 ezer forint nyugdíjat becsültek neki: ezt mondta róla
Für Anikónak egy szakember számításai szerint a 30 ezer forintot sem fogja elérni a nyugdíja.
Für Anikónak durván alacsony, mindössze 29 ezer forintos nyugdíjat becsültek.
Für Anikó nyugdíja
Für Anikó a nyugdíjkorhatár elérése után sem tervezi, hogy hátat fordít a színpadnak, továbbra is aktív maradna a szakmájában, ugyanakkor azt sem tagadja, hogy várja azt a pillanatot, amikor hivatalosan is jogosult lesz a nyugdíjra.
A téma a Palikék Világa műsorában került szóba, ahol többek között a nyugdíj és a későbbi évek kérdéséről is beszélgettek.
Für Anikó elmondta,nagyjából egy–másfél év választja el attól, hogy jogosult legyen a juttatásra, és természetesen várja is ezt az időszakot, ugyanakkor arra nem számít, hogy különösebben jelentős összeg érkezik majd havonta.
- Úgy 15 évvel ezelőtt egyébként kiszámolta egy hozzáértő ismerősöm, hogy a befizetett TB alapján mennyi lesz a nyugdíjam, úgy 29 ezer forintot mondtak. Ebből nem hívok vendéget, talán egy tank benzinre elég lesz. Ez is konzerválni fog, hogy ne haljak éhen - idézi a Story.hu.
Szerinte a helyzet egyik oka az, hogy a színházi világban sok művész hosszú időn keresztül vállalkozóként dolgozott, ami jelentősen befolyásolta a befizetett járulékok mértékét.
Für Anikó ritkán látott férjével a címlapon: Györgyöt évekig nem mutatta meg
Für Anikó és férje, György ritkán szerepelnek közösen címlapon.
ElolvasomCover-fotó: Index/Németh Kata
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció













