Kovács Patrícia ezért nézett felnőttfilmet párjával: „Azt éreztem, hogy különben el fogom veszíteni”
Kovács Patrícia olyan helyzetbe került egy korábbi kapcsolatában, melyet vélhetően minden nő legszívesebben elkerülne.
Kovács Patrícia attól tartott, ha nem megy bele ebbe, akár párja szakíthat is vele.
Kovács Patrícia vallomása
Kovács Patrícia sikeres színésznőként van jelen a pályán, miközben büszke édesanyja 13 éves lányának, Hannának, és ha ez nem lenne elég, magánéletében is megtalálta a boldogságot, hiszen három éve alkot egy párt a nála 15 évvel fiatalabb színésszel, Medveczky Balázzsal.
Az idáig vezető út azonban korántsem volt egyszerű, saját bevallása szerint hosszú időbe telt, mire rátalált gyermeke édesapjára, majd a válás után ismét egyfajta útkeresés következett, mielőtt jelenlegi párjával egymásra találtak.
A VIASAT3-on futó Cyla Call Center című műsorban osztotta meg történetét, miután egy betelefonáló nő párkapcsolati problémájára reagált. A telefonáló arról beszélt, hogy zavarja, hogy partnere titokban felnőtt tartalmakat néz. Kovács Patrícia igyekezett oldani a feszültséget, és arra bátorította a nőt, hogy ne féljen erről őszintén kommunikálni a párjával.
Saját példáján keresztül is alátámasztotta mindezt, elárulta, hogy korábban ő is került hasonló helyzetbe egy kapcsolatában. Akkoriban még teljesen ismeretlen volt számára ez a világ, ezért kíváncsiságból maga is utánajárt, mi lehet benne vonzó vagy éppen taszító.
- Az akkori párkapcsolatomban volt, hogy közösen megnéztünk valamit, mert az éreztem, hogy különben el fogom veszíteni, mert titkolni fogja. Ha egy párkapcsolatban titkolózás van, abból hazugságok lesznek, onnantól kezdve megszűnik a bizalom, és akkor vége mindennek - idézi a színésznőt a Story.hu.
Kovács Patrícia és 15 évvel fiatalabb párja álomotthona: a színésznő 13 éves lánya is velük él majd
Kovács Patrícia és Medveczky Balázs kapcsolata komoly mérföldkőhöz ért.
ElolvasomCover-fotó: TV2
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
















