A tévében kérte meg kedvese kezét Fekete Dávid
Fekete Dávid márciusban a Mr. és Mrs. forgatásán kérte meg kedvese kezét, júliusban pedig egybekeltek.
Összesen 3362 találat.
Fekete Dávid márciusban a Mr. és Mrs. forgatásán kérte meg kedvese kezét, júliusban pedig egybekeltek.
A TV2 sikersorozatának színészei éppúgy rajonganak egy-egy filmsztárért vagy zenészért, mint bárki.
Tóth Gabi hosszú utat járt be, míg rátalált a benne rejlő nőre, amit úgy tűnik, nem fél megmutatni.
Tóth Roland igazi szelíd motoros, aki egyenesen rajong a járgányokért - nem csak a sorozatban.
Puskás Petinek már több mint egy éve van barátnője, akivel az első randi előtt heteken át levelezett és csevegett.
A Rita nővért alakító Nemes Kriszta majdnem lekéste saját esküvőjét, melyre augusztus végén került sor.
Palcsó Tamás őszintén elmesélte, egyáltalán nem volt felkészülve mindarra, ami a Megasztár után várta.
Tóth Vera társkereső oldalakon is ismerkedik, a pasik közül pedig nem az öltönyöseket kedveli.
Az új karaktert alakító Kondákor Zsófia korábban már kapott szerepajánlatot, amit akkor vissza kellett utasítania.
Azurák Csaba példája az élő bizonyíték, hogy nem mindenkire hat a hét év átka.
Magdika, Szabi és Gergő megformálóinak ősztől újra helyt kell állniuk diákként is.
A Jóban Rosszban alkotói egyszer már majdnem kiírták Gazdag Tibor karakterét a sorozatból, és most újra bajba került a TV2 Pongrácz doktora.
Bálizs Anett orrplasztikája nemcsak az életben történt meg, hanem a Jóban Rosszban epizódjában is.
Kembe Sorel is csatlakozott a Jóban Rosszban stábjához. Izgalmas fordulatokban most sem lesz hiány.
Nézd meg, hogyan alakultak át a TV2 sikersorozatának színészei, Damu Roland, Gazdag Tibor vagy a többiek.
Alaptalanok azok a pletykák, miszerint a gyönyörű Szabó Zsófinak viszonya lenne egy nős, milliárdos férfival.
A Jóban Rosszban Böbéjét alakító Cseke Katinka Hajdú Péternek mesélt élete hullámhegyeiről és -völgyeiről.
Szorcsik H. Vikit az éjszaka folyamán érte autóbaleset, másnap kórházba kellett mennie.
Hamarosan új szereplők érkeznek a Csillagvirág Klinikára, és váratlan eseményekből sem lesz hiány.
Kovács Áron szereti magát sok mindenben kipróbálni, így örömmel fogadta el a színpadi felkérést.
Puskás Petitől minden bizonnyal évekkel ezelőtt is elolvadtak a lányok, pontosan úgy, mint manapság.
Bálizs Anett, a Jóban Rosszban Fanni nővére régóta elégedetlenkedett az orrával, ám ennek most vége.
Liptai Claudia a TV2 Napló riporterének mesélt nem mindig felhőtlen gyermekkoráról és az iskolai élményeiről.
A BK rosszfiújának cselszövései mit sem érnek, ha egyszer emberrablók karmába került Pongrácz doktor!
A Sugarbird divatbemutatójának kedvéért három színésznő is bikinire vetkőzött.
András Kallay-Saunders meggyőzte a zsűrit, de akár te is lehetsz a kihívója a Megasztár Roadshow állomásain!
Nézd meg a hazai televíziózás legnépszerűbb alakjait.
Fábián Anita, a Jóban Rosszban Szilvije alig két hónapja vált el férjétől, Keveházi Gábortól.
Váczi Gergő kislánya a napokban tölti be első életévét, és édesapja szinte az első pillanattól teljesen odavan érte.