Még mindig lábadozik! A TV2 sztárja súlyos gyomorfertőzést kapott

Kandász Andreának még hetekig is eltarthat felépülése, Marokkóban szedte össze a vírust.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gyomorfertőzést kapott Marokkóban Kandász Andrea. A Kalandjárat műsorvezetője férjével kettesben romantikázott az afrikai országban, utolsó napjait azonban megkeserítette egy vírus.

Andreára a sok munka után ráfért volna a pihenés, csakhogy a fertőzés keresztbe húzta a számításait.

Marokkót választották, mert ott még nem jártak

- A lányunktól , Lolitától minden nyáron kapunk egy hét kimenőt, amikor elmehetünk ketten a férjemmel romantikázni kettecskén. Most Marokkót választottuk, ugyanis munkaügyben szinte az összes közel-keleti, illetve észak-afrikai országban jártunk, ott azonban még nem. Agadirban, az óceánparti üdülőhelyen laktunk, de mivel én nem bírok egy helyben ülni, elutaztunk Marrakeshbe, és Ouarzazate-be is - mesélte.

Andrea elárulta, akármerre jártak, mindenhol betartotta a fő szabályt – soha semmit ne egyél az utcán - ahogy azt is pontosan tudta, hogy tilos a facsart gyümölcslé is, mert egészen máshogy hat az európai gyomorra, mint a helyiekre.

Nem ez volt az első ilyen eset

- Pár éve Egyiptomban egy paradicsomsalátától már volt egy három hetes gyomorfertőzésem, így aztán fokozottan figyeltem. Úgy tűnik, ez nem volt elég - tette hozzá a műsorvezetőnő.

Napjaink legnépszerűbb magyar tévései

Nézegess képeket!

Elolvasom

A hazaindulás előtti napon Kandász Andrea az Atlasz hegység összes mosdóját végigjárta, majd csaknem 40 fokos lázzal végigsöpört rajta a vírusfertőzés. Hazaérkezésük után a betegség újra fellángolt, több hétig lábadoznia kell.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Sok folyadék, vitaminok, nincs más gyógyír. Pár napja már jobban voltam, akkor elmentem vért adni a TV2-es kollégákkal együtt. Az orvos nem engedett, mert a véremben még mindig megtalálható a fertőzés. Sokan isznak ilyenkor pálinkát, vagy viszkit, hogy fertőtlenítsék a gyomrukat, de mi nem vittünk, és amúgy sem bírom az italt – bár lehet, hogy hiába az óvatosság, tényleg ez lett volna a megoldás – mesélte Andrea.

Fotó: Red Lemon

Ezt is szeretjük