Hamarosan Budapesten tárgyalhat Trump és Putyin: az amerikai elnök szerint ekkor kerülhet sor a találkozóra
A hírt az amerikai elnök jelentette be a közösségi médiában.
Budapesten találkozhat legközelebb Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy tárgyaljanak az orosz-ukrán háború lezárásáról - jelentette be az amerikai elnök a Truth Social nevű közösségi oldalon. A találkozó hírét a TSZASZ orosz hírügynökség is megerősítette.
Budapesten találkozik Trump és Putyin
A hírt Orbán Viktor tegnap este a Facebookon úgy kommentálta, hogy “ez egy újabb esély a békére.” A szokásos péntek reggeli, Kossuth rádióban tartott interjúján pedig úgy fogalmazott, véleménye szerint a világon Budapest az egyetlen hely, ahol ezt a találkozót meg lehet tartani.
Donald Trump egy amerikai fehér házi eseményen azt mondta, a találkozó körülbelül két hét múlva várható. Hozzátette, hogy az Putyin és az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij között “borzalmas a viszony”, ezért külön-külön, két egyenértékű találkozón tárgyal majd velük.
Jill Biden és Zelenszkij feleségének közös fotói: így ölelte át egymást a két first lady Kárpátalján
Jill Biden és Olena Zelenszka találkozását a fotósok is megörökítették.
ElolvasomKép: Profimedia
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció


















