Kiderült az óvodák, bölcsődék sorsa is - Így folyik majd a tanítás az iskolákban
Magyarországon szerdán jelentett vészhelyzetet a kormány, azóta pedig döntöttek az iskolák, óvodák és bölcsődék sorsáról is.
Egyre több óvintézkedésre van szükség, hogy megfékezzék a járvány gyors terjedését, ezért szerdán Magyarország veszélyhelyzetet hirdetett, és több országból is betiltotta a beutazást, valamint a külföldről hazaérkezőknek két hetes karanténba kell vonulniuk. Szombatra 25 koronavírussal fertőzött esetet jelentettek, és közel ötszáz ember van kórházi vagy otthoni karanténban.
A korábbi intézkedések főleg a tömegrendezvények, mozik, színházak életét érintették, de sok munkahelyen is már otthonról dolgoznak a munkavállalók. Számos külföldi országban már korábban az oktatási intézmények bezárását is elrendelték, itthon elsősorban az egyetemek tértek át távoktatásra, viszont Orbán Viktor péntek este bejelentette, hogy minden iskolát zárjanak be március 16-tól. A mai nap az operatív törzs sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az óvodák és a bölcsődék zárva tartásáról a helyi önkormányzatok dönthetnek majd. A főpolgármester bejelentette, hogy Budapesten bezárják az óvodákat, bölcsődéket, fürdőket és az állatkertet is.
Így folytatódik az oktatás
A miniszterelnök a bejelentéshez hozzátette, hogy a tanítás digitális tanrendben fog tovább működni, a tanároknak digitális eszközök segítségével kell megtartaniuk az órákat és átadni a tananyagot. Akinek nincs meg ehhez a szükséges eszköze otthon, annak az iskola biztosítja, természetesen ilyen esetben be lehet menni az intézményekbe. Bár a gyerekek határozatlan ideig nem léphetnek be az oktatási intézményekbe, az igazgatóknak ugyanúgy jelen kell lenniük az iskolákban.
A digitális tanrend azért is indokolt az oktatás szüneteltetése helyett, mert így a diákok fel tudnak készülni az érettségire is, amit így a tervezett ütemben meg lehet tartani. A miniszterelnök az óvodák és bölcsődék bezárásáról nem beszélt péntek esti videójában, de szombaton az operatív törzs sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az önkormányzatok megkapják a hatáskört, így minden terület maga döntheti el, hogy zárva tartja-e a kisebb gyerekeknek fenntartott intézményeket. Szintén ők döntenek arról, hogy bezárás esetén lesz-e kiscsoportos gyerekmegőrzés az intézményekben.
Meddig tart az iskolák bezárása?
Sok dologtól függ, meddig szüneteltetik az intézményekben a tanítást, de Orbán Viktor szerint fel kell rá készülni, hogy nem hetekről, hanem akár hónapokról is lehet szó. Hozzátette, hogy ebben az időszakban fontos, hogy a gyerekek ne a nagyszülőknél legyenek elhelyezve, hiszen rájuk nézve a legveszélyesebb a koronavírus, a fiatalabb szervezet számára influenzához hasonló mértékű tüneteket produkál.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szülőknek, akiknek nem vezettek be korlátozásokat a munkahelyén, mint az otthoni munkavégzés vagy szabadságolás, és nem tudja máshogy megoldani a gyerekek felügyeletét, az állam kiscsoportos gyerekmegőrzést biztosít, ezt csak indokoltan vehetik igénybe, és a tankerület jelöli ki az iskolákat, ahol ezt lebonyolítják. A kormány azt javasolja, hogy aki tud, maradjon otthon.
A 8 legerősebb immunerősítő tea: a gyerekek is szívesen fogyasztják
Olyan teákat mutatunk, amelyek nemcsak finomak, de az immunrendszert is erősítik.
A 8 legerősebb immunerősítő tea az őszi időszakra: a gyerekek is szívesen fogyasztják
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- szabadság
- munkaügyek