50 ezer forintos bónuszt kap rengeteg magyar dolgozó: ők az érintettek
Sokakat érint az új intézkedés.
A MÁV-csoport dolgozói fejenként 50 ezer forintos bérkiegészítést kapnak, jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter. A tárcavezető közlekedésinfót is tartott, ahol beszámolt a késésbiztosítás bevezetéséről.
Bérkiegészítés a MÁV dolgozóinak
Csütörtökön a közösségi oldalán jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter, hogy a MÁV-csoport több mint 50 ezer dolgozója kap bérkiegészítést, fejenként 50 ezer forintot, szúrta ki az Index.
A tárcavezető kedden közlekedésinfót is tartott, ahol fontos információkat osztott meg, melyek közül az egyik legjelentősebb a késésbiztosítás, amely szerint a MÁV 20 perces késés után 50 százaléknyi jegyár-visszatérítést biztosít. Erről ide kattintva olvashatsz részletesebben.

A többi fontos vállalás a következő:
- Haváriatervvel készülnek az idei nyárra.
- December 31-ig 1200 mosdót újítanak fel, ez százas etapokban zajlik, 6,5 milliárd forintos vállalás.
- Az InterCity-járatokon már folyamatosan biztosítják a takarítást.
- Ezer új autóbuszt vásárol Magyarország, az első 130 darab néhány napon belül megérkezik, és a Balatonnál kezdi meg szolgálatát. Minden autóbusz klimatizált lesz.
- 2026 tavaszáig 70 mozdonyt bérelnek, melyek egy része már üzembe is állt. Havonta hármasával, négyesével kezdik a működést az új mozdonyok, ennek a Balatonnál nyáron komoly eredménye lehet. 2026-ban újabb 30 mozdonyt fognak bérelni.
- Minden településre legalább napi egyszeri klimatizált eljutást biztosítanak, jön a klímagarancia.
- 36 állomást újítanak fel a MÁV pénzéből.
Lázár János arra is felhívta a figyelmet, hogy hőségriadó esetén a MÁV és a Volán is problémákkal küzd, a síneknél és a járműveknél működési zavarokat okozhat a 40-45 fokos hőség.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Döbbenetes dologra bukkantak a vámosok egy Magyarországra érkező vonat mosdójában: videón az eset
Meglepő dologra bukkantak a NAV munkatársai a mosdóban.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!


















