Ezt tedd az ablakra, és nem szökik el a meleg: pár ezres tétel a hőszigetelő
Ha szeretnéd, hogy a szoba melege ne vesszen oda, ezt az eszközt neked találták ki.
A hideg elérkeztével a háztartásokban sorra felkapcsolták a fűtést, ám a rezsicsökkentést érintő változások, a felemelt energiaárak miatt sokan aggodalmaskodnak.
Ha valamikor, akkor most igazán fontos a számlákra odafigyelni, és a lehető legalacsonyabbra kihozni a fogyasztást. Ez nem azt jelenti, hogy ne fűts, inkább azt, hogy légy tudatosabb és vess be minden lehetséges eszközt a fűtésszámla kordában tartására. Ellenőrizd, hogy nyílászáróid megfelelően záródnak-e, tégy vagy tetess fel szigetelést azok mentén, végül érdemes ablakfóliát is felhelyezned az üvegfelületekre.
Az ablakfólia
Sokan nem is gondolnák, hogy a hagyományos ablaküveg felülete milyen nagy fokú hőveszteséggel járhat. Pedig gondoljuk csak végig, mennyivel vékonyabb ez a felület, mint maga a házfal.
Az ablak felületét érdemes kicsit megerősíteni, és felhelyezni egy áttetsző ablakfóliát. A üvegre tapasztott áttetsző fólia a szemnek láthatatlan, az ember mégis érzi, hogy jóval melegebb marad a szoba, ergó, szükségtelen magasabbra állítgatni a fűtőtesteket. Ha pedig nem kell feljebb venni a fűtést, az a pénztárcát is nagyban kíméli ezekben az időkben. Bár az újabb építésű épületekre már minimum kétrétegű üveg kerül, ezeknél sem árt egy kis megerősítés.
Így helyezd fel az ablakra
Hőszigetelő ablakfóliát barkácsboltokból, de illetékes webáruházakból is beszerezhetsz. Mindössze pár ezer forintot fogsz fizetni, ám jóval többet spórolsz majd vele a fűtésen.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fóliából többfélét is kapni. Van, amelyik szárazon, hajszárító segítségével, és van, amelyik vizesen rögzíthető. Az előbbi nem tapad az üveghez, hanem attól eláll, így egy újabb hővédő levegőréteget hoz létre az ablak és a fólia közt. Az utóbbi típus az üvegfelületre tapad.
Bármelyikre is esik a választásod, a munka megkezdése előtt alaposan tisztítsd meg az ablakot minden szennyeződéstől. Ezután mérőszalag és vonalzó segítségével vágj megfelelő méretet a fóliádból.
Száraz fólia felrakása lépésről lépésre:
- A fóliához ragasztószalagot kaptál. Ezt helyezd az ablakkeretre, majd közvetlenül a fólia felrakása előtt húzd le a ragasztószalag védőrétegét.
- Illeszd a szalagra a fólia felső szélét, majd a szélső keretrészek mentén haladj lefelé.
- Ha kész vagy, egy hajszárítóval fújd meg a fóliát. A meleg hatására kifeszül.
- Végezetül egy hosszú pengéjű, éles olló segítségével körbevághatod a fóliát, amennyiben az a széleknél fodros maradt. Figyelem: ha sniccerrel vágod, megsérülhet az ablakkeret! Válaszd az ollót!
Vizes fólia felrakása lépésről lépésre:
- Végy egy tiszta spriccelőflakont és töltsd meg vízzel, majd permetezd le az ablakfelületet.
- Ezután jöhet az ablakfólia felillesztése. Húzd le a hátlapi védőfóliát. Az illesztést kezdd a felső sarkoknál, és haladj lefelé.
- Miközben a fóliát a felületre tapasztod, egy egyszerű, gumis ablakmosó segítségével húzd ki alóla a buborékokat.
Így szigeteld az ablakot
Az ablakokat a széleknél is érdemes szigetelni, hogy ne szökjön ki a hő. Így rakd fel a szilikoncsíkokat!
Ajtó- és ablakszigetelés egyszerűen, házilag: így csináld, hogy se a huzat, se a bogarak ne jussanak be
Egyszerű munka, és egy délután alatt el is készülhet.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- takarítás
- kertészkedés