Mi a hosszú párkapcsolat titka?

Ezt mondja a pszichológus

Gazdag Enikő pszichológust kérdeztük a kapcsolatok kémiájáról és működéséről.

Szeretnéd tudni, hogy mitől működik jól és kiegyensúlyozottan egy kapcsolat hosszú távon? Mit kell tenned ahhoz, hogy megtartsd a párod? Vagy hogyan javíthatod közös életetek minőségét? Olvass tovább, és megtalálod a számodra szükséges választ szakértőnkkel, Gazdag Enikővel készített interjúnkban.

- Melyek azok a nélkülözhetetlen tényezők, amitől egy kapcsolat hosszútávon jól tud működni?

- Egy harmonikus párkapcsolat alappillérei között első helyen az őszinte kommunikáció áll. Fontos ugyanis, hogy mindkét fél ki tudja fejezni az igényeit, ahogy az is fontos, hogy utána a másik kérését teljesíteni is képes legyen. Ha ez a kölcsönös őszinteség és odafigyelés megvan, akkor a pár mindkét tagja szabadon megélheti önmagát, és hosszú távon is boldogan létezik a kapcsolatban.

A kommunikáció mellett fontos még továbbá az is, hogy legyenek olyan közös pontok, értékek a két fél életében, egyéniségében, melyek erőforrásként tudnak működni a kapcsolatukban.

- Ezen tényezők megléte már a kapcsolat indulásakor nélkülözhetetlen, vagy fejleszthető készségekként is tekinthetünk rájuk?

- Egyértelműen fejleszthetőek. Vannak olyan dolgok, amik szépen kialakulnak, ahogy a pár összecsiszolódik, és esetleg később találnak rá arra a közös hobbira, közös időtöltésre, amely mindkettejüknek feltöltődést jelent. Ezen felül egy nehezen kommunikáló pár tagjai is megtanulhatják kifejezni az igényeiket, úgy hogy közben nem kell attól félniük, emiatt esetleg elhagyja őket a másik.

- Jó, ha egy pár tagjai sülve-főve együtt vannak?

- Annak fontosságát, hogy a felek szabadon meg tudjanak nyilvánulni, nem lehet elégszer hangsúlyozni. Mindeközben azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy optimális távolság megléte is elengedhetetlen. Kellenek külön töltött idők, külön kedvtelések, saját barátok. Mindez ahhoz szükséges, hogy önálló emberként is ki tudjanak teljesedni.

- És abban az esetben, ha egy kapcsolat ideálisan indul, jól funkcionál, de egy idő után mégis eltávolodás érzékelhető, akkor hogyan lehet visszahozni azt a szorosságot a kapcsolatba, ami az elején volt?

- Az nem lehet cél, hogy az első idők intenzitását visszahozza egy pár a kapcsolatukba, mert azt azért nem lehet. A rózsaszín ködbe burkolt szerelem két-három év után átalakul, és a kötődés érzése válik meghatározóvá. A kapcsolat szoros marad, de nem marad ugyanolyan. El kell tudni fogadni, hogy a kapcsolat folyamatosan változik és fejlődik. Tehát nem az a cél, hogy visszamenjen a pár az elejéhez, hanem hogy megtalálják minden szakaszban a közös utat.

- És mi történik akkor, amikor az egyik fél már kész továbblépni a kapcsolat kötődés jellemezte szintjére, míg a másik nem?

- Az ilyen állapotot elakadásnak hívjuk. Ebben az esetben az egyik fél előrébb tart, mint a másik, az egyik húzná vissza, a másik húzná előre a párját.

Az első két-három évben a pár teljes szimbiózisban él, de természetszerű, hogy ebből az állapotból utána kiválnak és kicsit jobban a külvilág felé figyelnek, amellett, hogy együtt is vannak. De ha valaki nagyon szimbiotikus alkat, nem biztos, hogy könnyen képes kijönni ebből az állapotból. Ez azonban egyensúlyvesztést jelent a kapcsolaton belül, és az is előfordulhat, hogy a másik megcsalja a szimbiotikus félt, inni kezd, vagy bármi más módon csökkenti ennek az állapotnak a feszültségét.

Ez jellemzően egy olyan pont, amikor érdemes elgondolkodni a párterápián, vagy a szimbiotikus félnek dönteni egy egyéni terápia mellett. Ha a kötődés problémát okoz valaki számára, annak okát a korai gyermekkorban, azon belül a szülővel, gondozóval való viszonyban kell keresni - és ezt érdemes szakember segítségével megtenni.

- Elképzelhető, hogy egy pár ugyan felismeri ezt az elakadást, de ahelyett, hogy megpróbálnák megoldani, az egyik fél inkább úgy dönt, hogy ő kilép a kapcsolatból? Mi lehet ennek a döntésnek a hátterében?

- Ez szólhat az adott fél kötődéséről, hogy a problémák megoldására hajlamos-e a kilépést, a menekülést választani, és inkább újra a szerelmet keresi majd, mintsem, hogy kitartson párja mellett és együtt találjanak kiutat a folytatáshoz. Ebben az esetben ez a tett már az ő személyiségéről szól.

Azonban ha a kilépő fél tudatosan látja, hogy más tényezők vannak jelen az ő döntésében, mert nem az az ember a neki megfelelő pár, hiszen nincs semmi közös dolguk - akár már a gyerekeken, a házon vagy a cégen kívül -, akkor lehet ez egy jó döntés. Azonban ezt nagyon alaposan mérlegre kell tenni, és meg kell vizsgálni, hogy miről is szól valójában az ő továbblépési szándéka.

- Mi a teendő abban az esetben, ha a párkapcsolat jól működik, megvan a kötődés, de az érzéki tüzet sem szeretnék elveszíteni közös életükből?

- Azért azt tudnunk kell, hogy az a tűz nem lesz olyan, mint az elején volt, de valami áthozható belőle. Akár már azzal is, hogy újra olyan programokat csinálnak, mint ami a kapcsolat elején jól működött számukra.

Viszont ahogy telik az idő, egy csomó élethelyzet, életciklus-változás történik a pár életében - esküvő, gyerekszületés, óvodáskorú gyerek, tinédzserkorú gyerek, kirepülnek a gyerekek -, valamint az egyének életében is lehetnek változások - például egy állásváltoztatás -, melyek mind-mind hatnak a kapcsolatra és elakadást is okozhatnak. Ezeket is együtt kell tudni valahogy megoldani.

- Ezek szerint minden változás krízist okozó veszély a kapcsolatban? De akkor mit lehet tenni, hogy ezeket az elakadásokat viszonylag gördülékenyen tudja átlépni egy pár?

- Igen, minden változás vezethet krízishez. Ezek nem elkerülhető dolgok, a kisebb-nagyobb krízisek egy kapcsolat velejárói, de ha két ember továbbra is párként tud funkcionálni, akkor a nehézségeket is együtt tudják leküzdeni. Ehhez az kell, hogy mint pár fontosak legyenek egymás számára, vagyis, hogy mondjuk ne csak mint apa és anya éljenek egymás mellett, hanem kettejük párkapcsolatára is fordítsanak időt, energiát.

Sok olyan tényező lehet, ami miatt az ember megcsúszik az idővel, akár az, ha este a gyerekkel kell foglalkozni, vagy sok a munka. Ilyenkor, ha nem figyel oda a pár tudatosan arra, hogy egymás számára is tegyenek félre időt, odafigyelést, akkor hosszútávon sajnos nem tud jól működni a kapcsolat. Az intimitásra, a közös programokra fontos és elengedhetetlen minőségi időt szakítani a napi rutin mellett is.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Egy párkapcsolat végtére is arról szól, hogy két ember szeret egymással időt eltölteni, élvezik egymás társaságát. Ha nem adunk teret ennek a vágynak a teljesüléséhez, akkor nem is lesz a viszonyból boldog, testi-lelki kielégülést, feltöltődést egyaránt nyújtó párkapcsolat soha.

Ezt is szeretjük