Orvos-Tóth Noémi: „Nem véletlen, hogy ilyen rossz mentális állapotban vagyunk” - Interjú

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus 2018-ban megjelent könyve a mai napig vezeti a sikerlistákat. A transzgenerációs pszichológiával foglalkozó írás középpontjában az a mára tudományosan is bizonyított tény áll, hogy mindannyian magunkban hordozzuk olyan traumák nyomait, melyek nem velünk, hanem felmenőinkkel történtek meg, akiket talán nem is ismertünk.

Ezek a traumák olyan sejtszintű változásokat hoznak létre az emberben, melyek aztán továbbörökítődnek a következő generációkra. Erről, illetve Facebook-oldalán a koronavírus kapcsán indított videósorozatáról - melyben többek között a bezártság és a megváltozott élethelyzet okozta frusztráció feloldásában segít - beszélgettünk a szakemberrel.

- Milyen indíttatásból kezdett transzgenerációs pszichológiával foglalkozni? Honnan jött az Örökölt sors című könyv ötlete?

- Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy hogyan befolyásolja a családunk a sorsunkat, mennyire meghatározó az, hogy hova születünk. Pszichológushallgató koromban egy saját élmény kapcsán éltem meg teljes bizonyossággal, hogy számos szorongásunk, félelmünk, elakadásunk gyökere a távoli, családi múltba nyúlik vissza. Ettől kezdve módszeresen gyűjtöttem az információkat, és ebben a szemléletben képeztem magam. Nagy szerencse, hogy mindaz, ami korábban csak egy teória volt, mára tudományosan bizonyított ténnyé vált. Ma már nem lehet kérdés, hogy szüleink, nagyszüleink vagy távolabbi őseink tapasztalatai erősen hatnak a mi életünkre is.

- Milyen jelek tehetik gyanússá, hogy az elakadások, a szorongások, a hangulati zavarok hátterében nem saját, hanem olyan transzgenerációs tapasztalások húzódnak, amiknek érdemes utánajárni?

- Visszakérdeznék: miért gondoljuk, hogy szorongásaink, elakadásaink csak rólunk szólnak, és legalább részben nincsenek transzgenerációs okaik? Mindannyian jövünk valahonnan. A család, amibe megérkezünk, adja a génkészletünket, amiben már ott vannak a korábbi generációk élményei, tapasztalatai. De adja a világképet, hiedelemrendszert, megküzdési stratégiákat is. Ezek együttesen jelentik az alapot, amire aztán rárakódnak a saját élményeink, megéléseink, tapasztalataink. A családi tapasztalatok jelentik a keretet, amin belül megéljük az egyéni történetünket.

- Könyvében leír egy családterápiás konferencián elhangzott mondatot: „Mi mindannyian traumatizált ősök leszármazottai vagyunk.” Ezek szerint akár azoknak is érdemes kutakodniuk a múltban, akik nem érzik úgy, hogy pszichés problémáik lennének?

- Az önismeret nem csak akkor fontos, amikor pszichés problémáink vannak. Az az ember, aki ismeri a saját lelki működését, aki tisztában van a benne zajló érzelmi folyamatokkal, sokkal kevésbé él sodródó, a külvilágnak kiszolgáltatott életet. Az önismerethez pedig elengedhetetlenül hozzátartozik a családi múlt ismerete is. A XX. század jócskán megtépázta a családokat. Nem is tudnék olyan embert említeni, akinek a felmenői ne szenvedtek volna el valamilyen traumát, súlyos veszteséget, akiknek ne kellett volna extrém nehéz helyzetekkel megbirkózniuk. Ezek mind-mind hatással vannak ránk is. Egyáltalán nem véletlen, hogy ilyen rossz mentális állapotban vagyunk, ennyi szétszakadó kapcsolatot, betegséget, kiábrándultságot, széthúzást tapasztalunk magunk körül. A trauma, amíg fel nem dolgoztuk, nem enged: addig szedi az áldozatait, amíg szembe nem merünk vele nézni.

- A XX. századi világtörténelmet háborúk, népirtások, kollektív traumák sötétítik el. Mégis számos családban elhallgatások övezték ezeket a témákat, vagy egyenesen tabu volt beszélni róluk. Miközben tudjuk, hogy a titok mérgező, milyen előnye származik az emberi pszichének abból, ha titkot csinál a múlt borzalmaiból?

- A nagy megrázkódtatások gyakran nehezen elbeszélhetők. Szoktuk is mondani, ha valami nagyon mellbe vág, hogy nem találunk rá szavakat. Ez valóban így van: a legmélyebb rettegés idején a beszédközpontunk kikapcsol, az érzelmi élményhez nem tudnak szavak rendelődni. Aztán később, amikor már jó lenne valahogy megosztani, gyakran a környezet zárkózik el, mert érzik, hogy nem tudnak kapcsolódni ahhoz a mélységhez, amit mi szenvedőként megéltünk. Egy koncentrációs táborból visszatért idős hölgy mesélte el, hogy hazaérve szerette volna, ha kérdezik, ha érzi, hogy nincs egyedül az emlékeivel, ám a környezetében olyan néma elutasítást tapasztalt, hogy évtizedekre elhallgatott. A történetek elbeszélhetősége mindig a két oldal egymásra hatásán múlik: tudok-e, merek-e beszélni, és van-e befogadó, nyitott hallgatóság.

- Itthon már a mai 40-es, 50-es korosztálynak sincsenek háborús élményei vagy valódi nélkülözésről szóló kollektív emlékei. Ezeket csak transzgenerációs úton, esetleg elmesélésekből ismerjük. A koronavírus okozta pánik, munkanélküliség ráébreszthet minket arra, hogy az életnek van sötét oldala, a fájdalom, a veszteség is az élet része. A ma emberének vannak még megküzdési stratégiái az ilyen helyzetekre?

- Valóban, a mostani középkorúak egy viszonylagos békeidőhöz vannak szokva, az élet eddig nem tett próbára minket nagy világégésekkel, hirtelen átrendeződésekkel. Most azonban rajtunk a sor, mi sem kerülhetjük el azt a bizonyos sötét oldalt. A szerencse az, hogy pontosan lehet tudni, hogy mi nemcsak traumatizált ősök leszármazottai vagyunk, de túlélő ősöké is. A családunkban számtalan megküzdésről szóló történet van. Ezeket lehet, hogy pontosan nem ismerjük, ám most itt az alkalom, hogy ha még van kitől, akkor rákérdezzünk, nagyszüleink, dédszüleink milyen nehézségeken mentek keresztül. Persze akkor se essünk kétségbe, ha nincs kitől kérdezni, hisz a saját életünkben is ezer példát találhatunk, amikor sikeresen küzdöttünk meg, ügyesen alkalmazkodtunk, jól helytálltunk egy nehéz helyzetben.

- Az egyik, Facebookra feltöltött videójában elhangzott, hogy bizonyos szempontból ez a mostani, koronavírus okozta pánik rosszabb, mint egy háborús helyzet. Miért jobb a pszichénknek, ha az ellenség egy másik ország, mintha egy vírussal van dolgunk?

- A mostani helyzetben nagyon sok a bizonytalanság, ami különösen megterhelő a lélek számára. A vírus nem látható, nem tudjuk, ki az, aki hordozza, ott van-e a közelünkben, esetleg mi magunk is megfertőződtünk-e? A láthatatlansága teszi sokkal nyomasztóbbá, mint mondjuk egy háborús helyzetet, amikor azért valamilyen szinten meg lehet nevezni az ellenséget. Nem véletlenül szaporodtak el azok a képek a közösségi médián, ahol a vírus kinagyított képeit mutatják. Nekünk embereknek általában a vizuális csatornánk a legerősebb, a látható ingerekre vagyunk a legfogékonyabbak - ezért „adunk arcot” a vírusnak is. Így elképzelve már könnyebben alkalmazkodunk a helyzethez.

- Böngésszük a híreket, szeretnénk naprakészek lenni a vírussal kapcsolatos információkból. Jelenleg azonban hiába tudunk meg egyre többet, nem csökken a bennünk lévő félelem. Jó nekünk ebben a mostani helyzetben az aktuális híreket olvasni? Hogyan csökkenthetjük a frusztrációnkat?

- Kezdetben teljesen természetes, hogy túlfogyasztjuk a híreket. Amikor jön a veszély, az információ igazi kinccsé válik, hiszen ettől függ, hogyan tudunk megbirkózni a helyzettel, milyen óvintézkedéseket kell tennünk. Az információ egészen egyszerűen a túlélést segíti. Egy idő után azonban mindannyian érezzük, hogy hiába fogyasztunk többet, új és jól hasznosítható dolog már nem derül ki. Ilyenkor le kell állnunk, és rá kell szólnunk magunkra, hogy „elég, hagyd abba, tedd le a telefonodat, ne frissítsd félpercenként a hírfolyamodat”. Ez azért fontos, mert a lelkünknek is szüksége van a pihenésre, a kikapcsolásra, a feltöltődésre. A frontvonalban dolgozó egészségügyi szakemberek munkáját is úgy igyekeznek megtervezni, hogy minél hosszabb pihenőidejük legyen, mert különben elkerülhetetlenül bekövetkezik a kiégés és az összeomlás.

Hatékony módszerek szorongás ellen

Az ember életében rengeteg tényező, esemény válthat ki aggodalmat. Vannak, akik csak néha-néha szoronganak, és olyanok is, akik igen gyakran küzdenek ezzel a problémával. Az viszont minden esetben biztos, hogy foglalkozni kell a jelenséggel, és tudatosan küzdeni ellene. Léteznek olyan egyszerű, mégis jól működő technikák, melyekkel általában néhány perc alatt otthon is csökkentheted, illetve megszüntetheted a szorongást. A szakértők számos könnyű megoldást javasolnak erre az esetre: mutatunk négy olyat, amelyek alkalmazása nagyon sokat segít a nehéz pillanatokban.

Képek: Kaunitz Tamás.
A fotók felhasználása Orvos-Tóth Noémi engedélyével történt.

• pszichológus
• pszichológia
• generáció
• interjú
• család
• szorongás
• járvány
• tanács
• problémamegoldás
• orvos-tóth noémi
• Lélek&Test