Honnan ismerhetőek fel a magas intelligenciájú emberek? 5 szokás, ami jellemző rájuk
Vannak szokások, melyek különösen jellemzőek a magas IQ-jú emberekre, ám néhányból biztos nem erre következtetnél.
A magas intelligenciájú emberek jó néhány dologban különböznek az átlagtól, vannak például olyan szokások, amelyek kifejezetten rájuk jellemzőek.
A kiemelkedő IQ-jú személyeket tehát nemcsak tesztek, hanem viselkedésük alapján is meg lehet különböztetni másoktól. Sorra vesszük a legfontosabb szokásaikat, az azonban biztos, hogy nem mindegyikről rögtön erre asszociálnál.
Az intelligens emberek szokásai
Sokáig fent maradnak
A London School of Economics and Political Science kutatásai azt állapították meg, hogy azok az emberek, akik később fekszenek le, intelligensebbek a korán elalvó társaiknál. A szakértők szerint a jelenség az evolúcióval magyarázható.
Őseink számára az éjszaka volt a nap legveszélyesebb időszaka, és az okosabbak tudták, hogy ébren kell maradniuk. Később egyébként az éjszakai virrasztás a kíváncsi elmék számára sokkal érdekesebbnek is bizonyult, mint hogy korán lepihenjenek.
Beszélnek magukban
Bár az önmagunkban beszélés gondolata egyesek számára inkább őrültségnek tűnik, valójában sokan csinálják, az intelligens emberek pedig még gyakrabban. Egy kutatás során arra kérték a résztvevőket, hogy emlékezzenek, és találjanak meg bizonyos tárgyakat. Akik hangosan kimondták ezek nevét a keresés közben, azok sokkal jobban fel tudták idézni a keresendő dolgok listáját, így könnyebben meg is lelték őket. A szakértők vizsgálataik alapján úgy vélik, a magas IQ-jú személyekre jellemző, hogy önmagukban, önmagukhoz beszélnek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Szeretnek egyedül lenni
Angliai és szingapúri kutatók tizenötezer, 18 és 28 év közötti résztvevőt kértek fel egy felmérésre és egy IQ-tesztre. Meglepő, de arra jutottak, hogy a rendkívül intelligens emberek kevésbé voltak elégedettek az életükkel, ha túl sokat szocializálódtak, túl sokat jártak társaságba. A szakértők szerint azért, mert képesek használni tehetségüket, és jobban fókuszálnak más dolgokra, több időt fektetnek beléjük, mint abba, hogy barátaikkal legyenek, mivel a hosszú távú céljaikra szeretnek koncentrálni. Az intelligens embereknek jellemzően kevesebb barátjuk van, és kevesebbet is lógnak velük.
Meditálnak
A kutatások nemcsak arra mutattak rá, hogy a magas IQ-jú emberek rendszeresen meditálnak, hanem arra is, hogy ezzel a tevékenységgel fejleszthető az agy, valamint az intelligencia. A New England Journal of Medicine szerint már napi 12-15 percnyi meditáció megteszi a hatást, javítja a kreativitást, az innovatív gondolkodást amellett, hogy csökkenti a stresszt.
Alábecsülik önmagukat
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a kiemelkedő intelligenciájú emberek extra magabiztosak, mindenbe bele mernek vágni, és úgy vélik, mindenre képesek. Pedig ez nem így van. A vizsgálatok rámutattak, hogy pontosan ők azok, akik felismerik saját korlátaikat, inkompetenciájukat és azt, ha alkalmatlanok egy bizonyos feladatra. Emellett viszont az is jellemző rájuk, hogy alábecsülik képességeiket, tudásukat, és sokszor nem látják meg, mennyire értékesek is valójában.
A magas érzelmi intelligencia jelei
Az érzelmi intelligencia segít megbirkózni az élet nehézségeivel, lehetővé teszi, hogy valaki könnyebben legyőzze a félelmeit, hozzájárul a sikerekhez és az emberi kapcsolatok kialakításához is. Van, akinek már gyermekkorában is magas az EQ-ja, de ez a tulajdonság, képesség később is fejleszthető. A magas érzelmi intelligenciájú személyek sok szempontból mások, mint azok, akiknél ez a szint alacsonyabb. A következő szokások például leginkább rájuk jellemzőek, számukra természetesek.
6 szokás, ami csak a magas érzelmi intelligenciájú embereknek természetes - Másokra nem jellemzőek
Hogy viselkednek a magas EQ-jú emberek? Ezek a szokások jellemzőek rájuk.
Elolvasom