Szétrombolja a kapcsolatot az állandó célozgatás - 4 gyakori szokás, ami hosszú távon megöli a szerelmet
Ezek a szokások úgy okoznak komoly károkat a kapcsolatban, hogy a felek szinte észre sem veszik.
Sokan úgy gondolják, hogy leginkább a nagyobb, komolyabb problémák vezetnek szakításhoz, váláshoz, ám az az igazság, hogy hosszú távon az egészen apróságnak tűnő tényezők is súlyos károkat okozhatnak a szerelmekben.
Egyes szokások - bár természetesnek, ártalmatlannak tűnnek - valójában lassan, de biztosan rombolják szét két ember viszonyát. A következőkre éppen ezért érdemes figyelni: lehet ugyanis, hogy észre sem veszik a felek, és teljesen tudattalanok, mégis javasolt kerülni őket, ha hosszú, boldog kapcsolatra vágyik valaki.
Miért káros az állandó célozgatás?
Gyakran előfordul, hogy a pár egyik tagja nem mondja el, ha bántja valami, vagy ha azt szeretné, hogy a másik változtasson a viselkedésén, hanem csak célozgatásokkal igyekszik a partner tudtára adni, hogy mérges, és azt várja, ezekből jöjjön rá. Sajnos azonban ez a szokás több szempontból is káros. Egyrészt azért, mert azt jelenti, hogy nem tudnak vagy nem mernek őszintén beszélgetni egymással a problémáikról, másrészt pedig azért, mert rengeteg félreértést szül, és csak elmélyíti a konfliktusokat, a haragot.
Fontos, hogy a pár tagjai tisztán ki tudják fejezni az igényeiket, el tudják mondani a kéréseiket egymásnak, és a lehető legminimálisabbra csökkentsék a célozgatásokat. Ezek ugyanis nem oldják meg a nehézségeket, sőt akár szakításhoz is vezethetnek.
Túlzott kontroll
Bár vannak olyan személyiségtípusok, akik akkor érzik magukat biztonságban, ha mindent ők irányítanak, vagy minden az ő akaratuk szerint zajlik, ez egy párkapcsolatban nem működhet így. Egyik fél sem gyakorolhat teljes kontrollt a másik felett, ez ugyanis nemcsak veszekedéseket és eltávolodást okoz, hanem a partner boldogtalanságát is eredményezi. Fontos, hogy mindketten megkapják a kellő szabadságot, önállóságot, valamint kompromisszumokat kössenek, mert ha ez nem így történik, akkor a szerelem sem tart majd sokáig.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A hasonlítgatás veszélyei
Az állandó hasonlítgatás és az ebbe rejtett kritika szintén borzasztóan káros lehet. A kapcsolatok során sokszor előfordul, hogy a pár tagjai számos alkalommal felhozzák az exüket és azt, hogy mit csináltak másképp, majd arra utalnak vele, hogy jelenlegi partnerüknek is pontosan így kellene viselkednie. Azonban ezzel fájdalmat okoznak a másiknak, azt érzékeltetik, hogy nem elég jó, sőt az is megfordul ilyenkor a partner fejében, hogy párja még mindig volt szerelmére vágyik. Ezért is érdemes erről minél előbb leszokni és elfogadni, hogy minden ember és minden kapcsolat egy kicsit más, tehát semmi sem történhet mindig ugyanúgy, ahogyan a korábbi viszonyok során.
A múltbéli hibák felemlegetése
Minél régebb óta vannak együtt a felek, annál több konfliktust élnek át, amelyeket néha nehéz feldolgozni, elfelejteni. Ezért is fordul elő számtalanszor, hogy a viták során a régi problémákat is felemlegetik ezzel még nagyobbra gerjesztve a veszekedést. Ezt azonban tudatosan el kell kerülni, és csakis az aktuális nézeteltérésre szabad figyelni: a gondokat javasolt átbeszélni, majd pedig túllépni rajtuk úgy, hogy később sem használják fel őket a másik ellen. Ha ugyanis erre nem ügyelnek, akkor olyan károkat okozhatnak a kapcsolatban, amelyeket már nem lehet helyrehozni.
A testbeszéd jelzi, ha elmúlt a szerelem
A testbeszédszakértők szerint érdemes odafigyelni arra, ha a partner gesztusai, mozdulatai mások, mint korábban. Ezek ugyanis megmutathatják azt, ha már nem szereti a másikat. A következők általában az érzelmek gyengülésére, a szerelem elmúlására és a közelgő szakításra figyelmeztetnek - ám ha időben észreveszi őket az ember, lehet, hogy visszafordítható lesz a folyamat.
Így változik meg a testbeszéd, ha elmúlt a szerelem - 9 mozdulat, ami a szakítást jelzi előre
Nézegess képeket!
Elolvasom- káros szokások
- párkapcsolati probléma
- célozgatás
- szakítás
- hasonlítgatás
- veszekedés
- konfliktus
- Lélek&Test