18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

4 nőtípus, akiket nagy ívben kerülnek a pasik

Velük sosem kezdenek

Nemcsak neked van tabulistád, de bizony a rosszfiúk női változatban is léteznek. Íme, akiktől a pasik tartanak.

Azt, hogy neked kiket érdemes elkerülnöd, ha párra vadászol, már többször is megemlítettük, azonban arról még nem esett szó, hogy a férfiaknak is van egy nagyon hasonló listájuk a kről. Időnként ugyanis velük is megesik, hogy az első pillantás áldozatául esnek, és, amikor túl késő lenne, csak akkor derül ki, hogy a nem teljesen az, akinek sejtették.

Ezúttal őket vettük szemügyre, ám mielőtt még bárki azzal vádolna minket, hogy a saját nemünk alatt vágjuk a fát, azt is eláruljuk, hogy az alábbi veszélyes típusokat egy férfimagazin listájáról kölcsönöztük. A sikeres párkereséshez ugyanis nem árt, ha kicsit a másik oldalt is megismered.

Az aranyásó

Sok férfi számára meglehetősen érzékeny téma az egzisztencia. Valószínűleg a régi idők okolhatók amiatt, hogy még ma is sokan igyekeznek, hogy a kezdeti találkozások alkalmával meggyőzzék arról kiszemeltjüket, hogy nem kell a pénz miatt aggódniuk, ezért aztán ők állják az éttermi számlát, az italmeghívásokat és olykor még az első romantikus hétvégi utazást is.

Azonban arra is igen kényesek a pasik, hogy ne az egzisztenciájuk vagy az előnyös anyagi helyzetük miatt szemelje ki őket egy . Éppen ezért a kerülendő csajok közül talán a legveszélyesebbnek az úgynevezett aranyásó típus misül a körükben, akinek az egyik legfontosabb erény, ami alapján felméri a férfit, az, hogy mennyi pénze van, és ebből mennyit fordítana rá.

Persze lehetne arról vitatkozni, hogy maguk ellen hívták-e ki a sorsot a pasik azzal, hogy az egzisztencia számukra is meghatározó fontosságú, de alapvetően azon a véleményen vagyunk, hogy a szerelem nem pénz kérdése. Mindenki önmagáért felelős elsősorban, és egy jó kapcsolatban ezt követően persze egymásért is.

Tapadósan ragaszkodó

Ez az a , aki alig valamivel az első randi vége előtt máris sms-t küld, nem várja ki a 72 órás szabályt, és még a közösségi oldalak biztonsági sávján is gondolkodás nélkül átgázol. Azaz írogat a pasi üzefalára, napi tízszer, és szakítani akar, ha az illető nem állítja át 48 órán belül a párkapcsolati státuszát egyedülállóról.

14 randiszabály, amit ismerned kell

Nézegess képeket!

Elolvasom

A férfiak szerint az aranyásóval karöltve jár a túlságosan ragaszkodó lány is, vagyis mindketten az első helyen kerülendők listáján állnak. Vagy, ha történetesen nem sikerült időben észbe kapni, nem marad más, mint úgy hagyni azt a bizonyos párkapcsolati státuszt. A viccet félretéve azonban a túlzott ragaszkodás akkor is könnyen terhes lehet, ha nincs ilyen mértékben túlragozva. Vagyis apróságnak tűnik, de az első randi után mindenképpen érdemes megvárni, hogy a pasi hívjon, vagy írjon, és amíg ezt nem teszi, egyéb fórumokon sem ajánlatos felkeresni, ha nem szeretnéd, hogy félreértsen, és azonnal felszívódjon.

Milyen a tökéletes nő?

Nem csupán az érdekel, hogy kivel nem, de az is, hogy kivel muszáj összejönni a pasik szerint? Videónkból megtudhatod, hogy milyen a tökéletes , és arra is választ kaphatsz, hogy vajon a külsőségek vagy a belső értékek a fontosabbak.

Az okostojás

Nem azt a bosszantó sztereotípiát kívánjuk felemlegetni, hogy egyes férfiak szerint már akkor baj van a kkel, amikor megszólalnak. A legtöbben igenis tovább látnak a formás idomoknál, és nem bánják, ha egy lány még értelmes is amellett, hogy csinos.

Sőt, az ész sokak szerint a legerősebb afrodiziákumok egyike, ezért van az, hogy a k, akik magabiztosan bánnak a szavakkal, általában a pasik kedvencei. Más a helyzet azonban az okostojásokkal, akik nem a valódi személyiségüket próbálják visszaadni a szavaikkal, hanem cinikus szarkazmusukkal indítanak támadást a férfi hiúsága ellen. Nem állítjuk, hogy a pasiknak ne lennének hibáik - akad abból bőven -, de azért az belátható, hogy az első találkozás alkalmával nem illik mindezt a partner orra alá dörgölni. Feltéve, ha nem éppen az a cél, hogy menekülőre fogja.

Vigaszleső

Ez a típus a k kerülendő listáján is szerepel. Találkoztál már olyan pasival, aki első ránézésre tökéletesnek tűnt, amikor szóba elegyedtetek, akkor is, azonban pár nap múlva kiderült, hogy csak gyors gyógyírt jelentettél a számára, mert elhagyta a barátje?

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Nos, a férfiak körében legalább ennyire fájdalmas, amikor a fordítottjával találják szemben magukat, vagyis a lánnyal, akit elhagyott a barátja, ezért vigaszra, szeretetre vágyik, de újra elköteleződni még nem tud. Akárhogy is, a szakítást úgy látszik, mindkét félnek ki kell hevernie, különben csak újabb szívek törnek össze - igen, a legtöbb férfié is törhető anyagból készült. Éppen ezért került fel ez a nőtípus is a listára, ráadásul külön nehézséget jelent, hogy általában már csak akkor felismerhető, amikor az ember a dolog kellős közepében van.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük