Szőke bombázó Nacsa Olivér új szerelme - A tévés kolléganőjébe szeretett bele
Nacsa Olivér először mutatta meg új párját.
Nacsa Olivér már nem szingli, a humorista az Instagram-oldalán meg is mutatta, ki az a hölgy, aki elrabolta a szívét. A Ripost szúrta ki Nacsa Instagram-sztorijában azt a képet, melyen két egymásba fonódó kéz látható, a felvétel mellé pedig egy szívecskét is posztolt. A lap a pletykák alapján arra tippelt, hogy a 38 éves tévés újra összejött menyasszonyával, Pataki Szilviával, akivel 2014 tavaszán jöttek össze, de három és fél év után, tavaly szakítottak. A 29 éves színésznő azonban cáfolta a lap értesüléseit.
A Ripost ezt követően derítette ki, hogy Nacsa Olivér egy tévés kolléganőjébe szeretett bele: Somossy Barbara az M5 kulturális csatorna riportere.
- Igen, együtt vagyunk, de a magánéletemről nem szeretnék bővebben beszélni. Köszönöm a megkeresést - mondta Nacsa szűkszavúan a lapnak, majd kitett az Instagramra egy szerelmével közös fotót.
A 25 éves lány 2016-ban bekerült a húsz legszebb lány közé a Sarka Kata nevével fémjelzett Magyarország Szépe szépségversenyen. Alakja nem a diétázásnak, hanem a sportnak köszönhetően irigylésre méltó.
A szépségkirálynő-választásra felkészítő táborban a Lokálnak elárulta, hogy sportolócsaládba született: édesapja Somossy József Európa-bajnok, világkupagyőztes vízilabdázó, édesanyja 25-szörös magyar bajnok ritmikus sportgimnasztikázó. Barbara kicsi korától kezdve több sportágat kipróbált: tíz évig teniszezett és röplabdázott, az igazi szenvedélye azonban a díjugratás lett.
Mádai Vivien férje olyan jóképű, mint egy filmsztár - Hollywoodi színésznek nézik
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- magánélet
- rtl klub