Miért nem születnek meg a második, harmadik gyerekek itthon? - Édesanyákat kérdeztünk
Négy édesanya mondta el, hogy bár szeretett volna, miért nem vállal több gyereket.
Hazai statisztikák szerint a jelenleg szülőképes korban lévő nőknek átlag 1,5 gyerekük születik - a KSH 2021-es adatai szerint egészen pontosan 1,59. A Három Királyfi, Három Királylány mozgalom kutatása szerint, melyet magyar egyetemisták körében végeztek, a fiatalok 90%-a képzeli el a jövőjét házasságban, illetve átlagosan 2,5 gyermeket szeretnének.
Vagyis a statisztikai adatok szerint a magyar családokban a vágyottnál átlag egy gyerekkel kevesebb születik. Hogy ennek milyen okai vannak, arról édesanyákat kérdeztünk.
Éva - „Örülj, hogy visszaveszünk”
- Három gyerek mellett már csak a részmunkaidő lehet realitás, amit sajnos nem olyan könnyű találni. Ráadásul úgy érzem, kicsit még ma is az „örülj, hogy visszaveszünk” mentalitás jellemző sok munkahelyen, amikor szülés után az ember vissza akar menni dolgozni. Ha pedig mégis összejön a részmunkaidős állás, akkor anyaként - főleg háromgyerekes anyaként - a sor legvégére lehet állni, amikor munkahelyi előmenetelről van szó.
- A lakásméret is eléggé kulcskérdés szerintem. Amikor nálunk aktuális lehetett volna a harmadik gyerek, négyen laktunk 60 négyzetméteren. Nem a pelenka kerül sokba, hanem a plusz egy szoba. És nem utolsósorban elég sok időt fordítunk a gyerekekre - nincs tv-nézés, sokat mesélünk, játszunk, tanulunk, kirándulunk -, amiben két gyerek mellett is nagyon el tudunk fáradni, azt hiszem, háromnál nem tudnánk objektíve ennyi figyelmet áldozni rájuk.
Rita - Anyagi nehézségek
- Egy ideig kacérkodtam a gondolattal, hogy lehetne még egy gyerekünk. Tulajdonképpen egy kicsit még ma is benne van a pakliban, hogy a 40-hez közelítve valami átkattan bennem, és úgy érzem, most vagy soha! Mert akárhányszor kisbabát látok, elgyengülök kicsit. És persze szeretném, ha lenne testvére a kisfiunknak. De az állami bölcsibe tavaly alig tudtunk bekerülni, a folyamatos betegségek miatt pedig vagy kiesem a munkából, vagy éjszaka dolgozom - mert nyilván féltem az állásom. Fárasztó az állandó logisztika, albérletben lakunk, az anyagi nehézségek pedig óvatosságra, józanságra intenek.
Kata - Mi is elválunk majd?
- A minap az egyik barátnőm bejelentette, hogy válnak. És ez cseppet sem ritka: napjainkban a házasságok fele-harmada válással végződik. Azt gondolom, ha nem rózsaszín ködben lebeg a nő a gyermekvállalás idején, érdemes azt is számításba venni, hogy nagyon nem mindegy, esetleg pár év múlva hány gyerekkel marad egyedül. Bár szerettem volna még egy gyereket, de emiatt is igyekeztem a realitások talaján maradni. Ráadásul, mivel nincs a közelben nagyszülő, aki segíteni tudna - akár csak abban, hogy elhozza, elviszi a gyereket óvodába, iskolába - már kettővel is komoly logisztikát igényelnek számunkra a férjemmel a hétköznapok.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ágnes - Kevés a segítség
- Bár a férjemmel három gyereket szerettünk volna, de viszonylag későn találkoztunk. Az első születésekor 34 éves voltam, a másodiknál pedig 38. Ha vállalnánk még egy babát, a szülés idején már 40 körül lennék. Úgy érzem, nehéz ennyi idősen bírni erővel, energiával az éjszakázást, a 0-24 órás elfoglaltságot. Ezenkívül, mióta ketten vannak, látom, érzem, hogy már most sem jut rájuk annyi figyelem, mint szeretném, úgy érzem, ha hárman lennének, sérülnének ebből a szempontból. Talán más volna a helyzet, ha lenne heti rendszeres segítségünk, ha közelebb lakna a nagymama, de sajnos nem így alakult az életünk.
Milyen az anyaság valójában?
Ha a parkban az édesanya a telefonját nyomkodja, könnyen kéretlen kritikák célpontjává válhat, miközben a külvilág nem látja mindazt a munkát és erőfeszítést, melyet akár csak aznap a gyerekéért tett.
Ezt látod az anyaságból, de ilyen valójában: szellemes rajzokon mutatja meg az ausztrál anyuka
Paula Kuka jól megfogta, milyen anyának lenni: rajzai minden kisgyerekes szülő számára ismerős valóságot mutatnak meg.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- anya
- gyereknevelés