10 kisfiút és 10 kislányt hagytak felügyelet nélkül egy hétre - Ez lett az eredmény

A különös társadalmi kísérletből érdekes következtetések vonhatóak le a két nem közti nevelési különbségeket illetően.

Lányok és fiúk szocializációja
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2002-ben indultak Magyarországon az első valóságshow-k. A sokak által vitatott, ám a mai napig sugárzott műsorokban tíz-tizenkét egymásnak vadidegen embert hónapokra összeköltöztettek, majd hétköznapjaikat a tv-képernyőn keresztül követhette nyomon az ország.

Ugyancsak a 2000-es évek elején a britek egy hasonló elven működő társadalmi kísérletet végeztek gyerekekkel: 10-12 éves egymás számára ismeretlen gyerekeket költöztettek össze egy hétre. A bent töltött napjaikat nem élő egyenesben, de dokumentumfilm formájában leadta a Channel 4. Két műsor is készült: először a Boys Alone-t - vagyis Fiúk egyedül - majd ugyanennek a lány változatát, a Girls Alone-t is sugározták. A látottakból érdekes következtetések vonhatók le.

Boys Alone és Girls Alone

Az egyik verzióban tehát tíz fiút, míg a másikban tíz lányt költöztettek be egy házba, mely tele volt ennivalóval, játékkal, mindennel, amire szükségük lehetett. A TV-stáb minden lépésüket követte, figyelemmel kísérte viselkedésüket, mindent felvettek, ám nem beszéltek velük - hacsak nem vészhelyzetről volt szó. A gyerekek bármikor elhagyhatták a házat, és beszélhettek szüleikkel, illetve egy pszichiáterrel - akivel mindannyian találkoztak a beköltözés előtt.

Minden gyereknek részt kellett vennie egy főzőtanfolyamon, mielőtt a házba belépett volna. Ettől függetlenül a bent töltött napok során a fiúk leginkább szénsavas üdítőt és gabonapelyhet fogyasztottak. A fiúk a harmadik napon két táborra szakadtak, jellemző volt rájuk a céltalanság, a felgyülemlő energiák helyzetnek nem megfelelő levezetése, mely leginkább káoszhoz, rendetlenséghez vezetett.

A lányoknál, bár landolt fagylalt a padlószőnyegen, vízipisztolyoztak a hálószobában, és ettek tejszínhabot a tenyerükből, a bent töltött idő alatt jóval kevesebb kárt okoztak a házban, mint a fiúk. Igyekeztek egymással együttműködni, főztek és takarítottak is. Összességében több cselekedetüknek volt valódi, értelmes célja, mint a fiúk esetében.

A fiúk és lányok eltérő szocializációja

Bár az eredménybe kétségkívül belejátszik a tény, hogy a lányok korábban érnek a fiúkhoz képest, ugyanakkor érdemes elgondolkozni, hogy mekkora különbségek mutatkoznak még napjainkban is a lányok és a fiúk szocializációjában. Míg a lányoktól már általános iskolás korban elvárja a család, hogy képes legyen megsütni egy melegszendvicset vagy tojást, addig a fiúkkal szemben nem feltétlenül támasztanak ilyen igényeket. És ez nem csak arról szól, hogy a lányoknak több kedvük van a konyhában tüsténkedni vagy egy seprűt a kezükbe fogni, sokkal inkább arról, hogy a fiúkat a család kevésbé vonja be az ilyen irányú tevékenységekbe. Valahol mélyen még mindig az az érzés munkál a szülőkben, hogy ez nem a fiú dolga. Történik mindez annak ellenére, hogy a család élete is könnyebb lenne, ha a házon belüli munkák terhe nem csak az egyik nem vállát nyomná.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Borítókép: Getty Images Hungary 

Ezt is szeretjük