Ha először alszik együtt két kamasz: így reagálj jól szülőként a pszichológus szerint
Hogyan reagáljon helyesen a szülő, ha a csemete azzal tér haza, hogy a barátjánál aludna?
A fiatalok, de a szülők életében is mérföldkőnek számít az a pillanat, amikor a lassan felnőtté váló tini hazaállít egy baráttal vagy barátnővel. Nemcsak azzal kell szembesülniük ilyenkor, hogy a csemetéjük életében lett valaki, aki sokkal fontosabb lesz, mint a saját szülei, de meg kell tanulniuk helyesen kezelni ezeket a helyzeteket és elengedni a gyermek kezét, miközben a szeretet, a féltés és az óvás is ott lakozik bennük.
A tiniszerelem nagyon fontos stáció a gyermek életében, ami meghatározza későbbi párkapcsolatait is. Ám nem mindegy, mikor következik be az a pillanat, amikor a gyermek a szülő elé áll félve, és megkérdezi, hogy aludhat-e ott a barátjánál, vagy a barátnő aludhat-e náluk. Hogyan reagáljon helyesen a szülő erre a kérdésre, ha a szíve mélyén még úgy érzi, a csemetéje esetleg még túlságosan fiatal ahhoz, hogy megtapasztalja a szerelem lelki, testi oldalát? Tiltsa vagy támogassa őket? Teveliné Horváth Melinda okleveles pszichológus, iskolapszichológus, sportszakpszichológus, pedagógus, life coach szerint nagyon fontos, hogyan reagál a szülő egy ilyen helyzetben, a bizalmi kapcsolat azonban nagyon fontos ahhoz, hogy ezt a kényes kérdést is meg tudják higgadtan beszélni egymással.
Ha először alszik együtt a két kamasz
- Manapság sokkal korábban érnek testileg a fiatalok, jóllehet ez nem hozza magával azt, hogy fejben is korábban érnének. Pontosan emiatt talán még hangsúlyosabb a szülők részéről a támogatás. A bizalmi kapcsolaton, annak erősítésén van a hangsúly, hiszen ha tilt, vagy tabuként kezeli a szülő ezt a kérdést, akkor egyre inkább az elutasítás, titkolózás, erőteljesebb lázadás lehet a kamasz reakciója, hiába még csak 13 vagy 14 éves. Ha rendelkezik információkkal a szexualitást illetően, azzal a veszélyektől is meg tudja a gyermekét óvni. Ha a szülő csak tilt, szőnyeg alá söpör, és folyamatosan kerüli a témát, azzal egyrészt elültetheti a kamasz fejében, hogy ez egy bűnös dolog, ami a későbbi jövőre, akár egy egész életre is rányomhatja a bélyegét, másrészt gyermeke máshonnan lesz kénytelen információkat szerezni, amelyek gyakran zavaros, félrevezető információk is lehetnek. Fontos, hogy időben beszéljen a szülő gyermekének a testi változásokról, hogy ezektől ne ijedjen meg a gyermek, hanem a fejlődésével együtt járó természetes dolognak tartsa - kezdi Teveliné Horváth Melinda.
- Legfontosabb a szülő-gyermek közti jó kapcsolat. Ha kisgyermekkorban törekszik a szülő az őszinte, bensőséges kapcsolatra, ahol nem fél a gyermek megkérdezni semmit, és el meri őszintén mondani, ha valamit nem jól csinált, ez a kapcsolat az alapja a kamasz és szülő közti őszinteségnek. A kamaszgyermekkel is fontos sokat beszélgetni, tisztában lenni az aktuális kortárskapcsolataival és szerelmével. Így számára is könnyebb lesz a megnyílás, ha lépni szeretne a kapcsolat szintjét illetően, tehát nem titokban szeretne együtt lenni választottjával, hanem szeretné, ha ott aludna nála. Ebben a kérdésben célravezetőbb lehet, ha a szülő inkább tanácsadóként van jelen, ezzel segítheti leginkább a gyermekét, ha csak autoriter módon tiltani akar, azzal az ellenkező hatást érheti el a kamasznál.
A szakértő szerint, hogy aktuálisan mennyit tud a szülő gyermeke szerelméről, az jól tükrözi a szülő-gyermek kapcsolat minőségét és szintjét. Ha úgy érzi a szülő, hogy gyermeke nem nyílt meg számára ebben a kérdésben, akkor dolgozni kell a kapcsolat helyreállításán, hogy magától mondja el a gyermek a dolgokat, és nem faggatózással kikényszeríteni az információkat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- A felvilágosítással kapcsolatban érdemes kisebb korban a saját szintjén beszélni róla, ha megkérdezi, hogyan születik a kisbaba, és folyamatosan természetes dologként, az élet részeként kezelni ezeket a kérdéseket. Ha korábban csak állandóan elutasítják a gyermek ehhez kapcsolódó kérdéseit, és kamaszkorban egy nagy teátrális beszélgetés során kíván a szülő felvilágosítást tartani, az mindkét félnek nagyon kellemetlen lehet. A kamaszok többsége már több mindent tud - egymástól vagy az internetről -, mint azt a szülők gondolják. A kérdést és a felvilágosítás felelősségét azonban a szülőknek nem szabad másra hárítani, jóllehet, kapnak információt a gyermekek máshonnan is, de a saját szülő részéről ez elkerülhetetlen. És nem csak a „technikai” és testi kérdéseket illetően feltétlenül, hanem a bizalomrészéről a dolognak. Ha a szülő oldaláról nem kap információkat és megerősítést a kamasz, akkor egyáltalán nem lesz bizalma felé.
- Ha az ottalvás-dolog szóba kerül, érdemes egy közös időtöltés során közbeiktatott beszélgetéssel közelebb kerülni a kamaszhoz. Átbeszélni vele, hogy mit érez most a másik iránt, milyen viszontérzelmeket táplál a másik, és miért szeretné, hogy ott aludjon nála. Ha meghallgatja a szülő az érveit, utána elmondhatja ő is a sajátját véleményként, negatív hozzáállás nélkül közölve, ha ő ezt korainak tartja. A tiltás és a nagy veszekedés általában az ellenkezőjét váltja ki a kamasz gyermekből, ha meg akarja tenni, valószínűleg meg is fogja tenni, csak előfordulhat, hogy titokban kerít sort rá. A legfontosabb, hogy legyen tisztában a nem kívánt következményekkel. Ha a szülő saját sztorit, példát, az ő életében történteket meséli, az hiteles és megnyugtató tud a kamasz számára lenni - mondja Teveliné Horváth Melinda, aki szerint a szülők véleménye is különböző, hogy mennyi idős kortól látják úgy, hogy gyermekük érett lehet egy ilyen jellegű kapcsolatra, de ebben a kérdésben ugyanúgy a kamasz saját felelősségtudata is számít. A leginkább döntő tényezőt a szakértő szerint a szülő saját gyermekébe vetett bizalma jelenti.
4 mondat, amit ne mondj egy kamasznak
Nemcsak megszégyeníted, de alááshatod a jó szülő-gyerek viszonyt is az alábbi mondatokkal.
4 mondat, amit soha ne mondj egy kamasznak: megszégyenítésnek érzi, nem jótanácsnak
Nemcsak megszégyeníted, de alááshatod a jó szülő-gyerek viszonyt is az alábbi mondatokkal.
ElolvasomBorító- és ajánlóképek: Getty Images Hungary