Az ötödiken lógtak a babák és levegőztek: furcsaságok a régmúltból

Mai szemmel nézve ezeket a tárgyakat nemhogy furcsának, de szinte kínzóeszközként látjuk.

Furcsa tárgyak babáknak
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy szülő számára nem is kérdés, hogy a kisbabájának, amennyire csak a költségvetése engedi, a legjobb, legkényelmesebb holmikat vásárolja meg úgy a ruhák, mint a használati tárgyak tekintetében. Mai szemmel nézve éppen emiatt is lehetnek furcsák az évtizedekkel ezelőtti eszközök, melyeket a következőkben mutatunk be.

Az eszközök közt vannak olyanok, melyeket a négy fal közt, másokat házon kívül használták. Akadnak egészségügyi javallatra használtak és szórakoztató célúak is köztük. Furcsaságuk, a mai rózsaszín és kék, pihe-puha babavilágba egyáltalán nem illő voltuk azonban gyűjtőtulajdonságukként említhető.

A legfurcsább babaholmik

Egy-egy közülük egészen vérfagyasztó, mások pedig szinte horrorfilmbe illők lennének: ne feledjük azonban, ezeket egykor jó szándékkal tervezték, és forradalmi újításnak számítottak.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük