Nyílt színen teperte le Ziyi Zhangot kanos pasija, Vivi Nevo

A tengerparti homokban először lekerültek a ruhadarabok, majd egy vérforraló előjáték vette kezdetét.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem éppen hétköznapi látványban lehetett részük azoknak, akik figyelemmel követték Ziyi Zhang és izraeli multimilliomos szerelmének vérpezsdítő előjátékát.


A 29 éves Zhang Ziyi Kína egyik legismertebb színésznője, aki hazáján kívül nemzetközi szinten is hatalmas hírnévnek és népszerűségnek örvend, köszönhetően az olyan filmeknek, mint a Tigris és Sárkány, A repülő tőrök klánja vagy a Hős.

Kedvesével, Vivi Nevóval 2007 januárjában jelent meg a nyilvánosság előtt először.

A kosárlabdameccsen pedig egyértelmű jelét adták annak, hogy szerelmesek egymásba, hiszen mindenki szeme láttára fogták egymás kezét és csókolóztak.

Nem sokkal később a Los Angeles-i Oscar-gálára is együtt mentek el.

Egyáltalán nem zavartatták magukat

Szerelmük a jelek szerint felhőtlen, már el is jegyezték egymást, Nevo saját bevallása szerint pedig idén márciusban házasodnak majd össze.

Az izraeli férfit korábban Kate Moss-szal hozták hírbe, hatalmas vagyonát pedig annak köszönheti, hogy jelenleg a Time Warner, korábban pedig a Weinstein Company részvényese volt.

A legismertebb sztárok bikiniben

Nézegess képeket!

Elolvasom
A Saint Barths tengerpartján azonban képtelenek voltak uralkodni heves vágyaikon, ezért talán nem is olyan meglepő, hogy a gyönyörű színésznőről előbb a bikinifelsője, majd a bugyija is majdnem lekerült, Nevo pedig érzékien és zavartalanul simogatta párjának csupasz popsiját.A pikáns fényképeket végignézve csak az a meglepő, hogy ilyen izgató előjáték után vajon hogyan bírták ki addig, míg visszaértek szállodájukba, ahol feltehetően mindkettejüknek csodás élményben lehetett aztán része.
Ezt is szeretjük