Will Smith egy szem lányából gyönyörű nő lett - A 19 éves Willow így megváltozott
Will Smith lánya a zeneiparban építi karrierjét.

Will Smith három gyermek édesapja, elsőszülött fia, Trey még az előző kapcsolatából született. Jada Pinkett Smithszel kötött házasságából egy fia, Jaden és egy lánya, Willow lett. Kislánya a család legkisebb tagja, 2000 októberében látta meg a napvilágot.
Willow Smith már egész kicsi korában kipróbálta a színészetet, a 2007-es Legenda vagyok című moziban debütált, három évvel később pedig a zeneiparban is megcsillogtathatta tehetségét, a Whip my hair című dala óriási slágerré vált a fiatalok körében. Végül az énekesi karriert választotta, legújabb albuma, a Willow 2019 júliusában jelent meg, a korongon a U know című dalt bátyjával, Jadennel együtt adja elő.
A piszkosul fiatal énekesnő kamaszévei nem voltak egyszerűek, mivel rendszeresen vagdosta magát, mivel nem tudta feldolgozni a hírnévvel járó stresszt, erről még 2018-ban a Smith család websorozatában, a Red Table Talkban vallott. 2019 nyarán a People magazinnak elmondta, hogyan sikerült erről a rossz szokásáról végleg leszoknia.
- Egyszer csak rájöttem, hogy ennek nincs semmi értelme, hiszen a testem egy templom. Ezután teljesen leálltam vele - vallotta be őszintén.
Elmondta azt is, hogy meg kellett tanulnia értékelnie önmagát, több könyvet is elolvasott a témában. A 19 éves lány különleges szépséggel rendelkezik, képes összeállításunkat megnézve erről te is meggyőződhetsz.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- adam sandler
Ilyen gyönyörű lánya van Adam Sandlernek - Sunny igazán bájos

- sztár
- demi moore