Will Smith és felesége ezért döntöttek a nyitott házasság mellett: a színész maga vallotta be
Will Smith és Jada Pinkett Smith 1997 decembere óta házasok.
Will Smith és Jada Pinkett a Kaliforniába jöttem című sorozat forgatásán találkoztak, a színésznő éppen akkor volt ott az egyik szerep meghallgatásán, de végül nem ő kapta meg a munkát, mert túl alacsonynak tartották. 1995-ben váltak egy párrá, Jada kedvéért a színész még a házasságát is felrúgta. 1997 novemberében megtörtént a lánykérés, majd egy hónappal később összekötötték az életüket.
Két gyerekük lett, Jaden 1998-ban, Willow 2000-ben született meg. Smithnek előző kapcsolatából lett egy fia, Trey 1992-ben látta meg a napvilágot. Sokan megszerették Will és Jada párosát, a színésznő 2013-ban egy kétértelmű nyilatkozatot tett, ami arra utalt, hogy nyitott házasságban élnek, de akkor ezt még tagadták mindketten, mára azonban felvállalták, nem zavarja őket, ha a másik fél valaki mással tölti együtt az éjszakát.
Will Smith a nyitott házasságról
Will Smith a GQ magazinnak adott interjúban mesélt arról, hogy feleségével miért döntöttek a nyitott házasság mellett. Szerinte nem jó, ha a felek úgy érzik magukat egy monogám kapcsolatban, akár egy börtönben.
- Jada soha nem hitt a hagyományos házasságban, mivel a családtagjai nem szokványos kapcsolatban voltak. Tehát más módon nőtt fel, mint én. Jelentős és végtelen ideig folyó viták folytak arról, hogy mi is az a kapcsolati tökéletesség? Mi a tökéletes módja, hogy működjön a párkapcsolat? Sokáig a monogámiát választottuk, mindezt úgy, hogy nem gondoltuk végig, tényleg ez az egyetlen módja, hogy tökéletes legyen egy kapcsolat - fogalmazta.
Érdekesség, hogy 2015-ben pletykálni kezdtek arról, hogy elválnak. Majd 2016-ban Jadának szeretője lett, August Alsina R&B énekessel folytatott viszonyt, amikor ez kiderült, akkor még a nő mindent tagadott, később a Red Table Talk műsorában ismerte el, hogy tényleg több volt köztük barátságnál, bevallása szerint szerette volna jól érezni magát. Bevallása szerint akkor a férjével a válást tervezgették, végül ez nem történt meg, hiszen idén decemberben már a 24. házassági évfordulójukat ünnepelhetik.
- Bizalmat és szabadságot adtunk egymásnak azzal a hittel, hogy mindenkinek meg kell találnia a maga útját, és a házasság számunkra nem lehet börtön. Senkinek nem ajánlom az utunkat. Tényleg nem ajánlom senkinek sem, de az egymásnak nyújtott szabadság és a feltétel nélküli támogatás számomra a szeretet legmagasabb szintjét jelenti - tette hozzá Smith.
A színész elismerte a lapnak, hogy nemcsak Jada, hanem ő is létesített mással szexuális kapcsolatot a házasságuk ideje alatt, de a részletekbe nem akart belemerülni.
Willow Smith otthona
Képes összeállításunkban megnézheted, hol él a sztárpár lánya, Willow.
Will Smith 20 éves lányának luxusvillájától leesik az állad: Willow malibui otthona gyönyörű
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció