Will Smith a budapesti dugóban ülve jelentkezett be: már gőzerővel készül a mai fellépésére
Will Smith tegnap érkezett meg Budapestre.
Will Smith már a fővárosunkban van, ugyanis ma koncertet ad a Budapest Parkban.
Will Smith Budapesten
Az 56 éves színész és rapper tegnap érkezett meg Budapestre, a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában megosztott egy rövid videót, amit a dugóban ülve rögzített. Megállapította, hogy Budapest mennyire ott van a szeren, amiért külön sávot tartanak fent a buszoknak. A teljes videót ide kattintva nézheted meg körülbelül még hét órán keresztül, ugyanis a felvételt 17 órája posztolta.

Tegnap este a fellépése helyszínén is járt, a Budapest Park erről videót is közölt a közösségi oldalán.
- Ez a hely gyönyörű, még sosem léptem fel itt, ez fantasztikus - mondta a szórakozóhelyről, illetve invitálta a rajongókat, hogy jöjjenek el a bulijára ma este.
Az Oscar-díjas sztár utoljára 2019-ben járt hazánkban, akkor a Szent Instván-bazilika előtti téren lépett fel a rajongók előtt, illetve bemutatták a Gemini Man című filmjét is, amit még előző évben forgatott nálunk, ekkor mászta meg a Lánchidat is.
Ötödik stúdióalbuma, a Based on a True Story idén márciusban jelent meg, így a friss számai is biztosan felcsendülnek majd ma este az olyan klasszikusok mellett, mint például a Miami, a Wild Wild West vagy a Men in Black mellett.
Az 56 éves Jennifer Lopez smink nélkül szelfizett: ennyire más, ha nem veszik kezelésbe a profik
Mutatjuk Jennifer Lopez smink nélküli szelfijét.
Elolvasom
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Cover: Getty Images
















