Már nem lehetett rajta segíteni! Tegnap délután elhunyt Whoopi Goldberg bátyja

Whoopi Goldberg a keddi The View adásában sem jelent meg.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Whoopi Goldberg a The View című beszélgetős műsor egyik állandó házigazdája, a tegnapi adásban azonban nem ült ott a szokásos helyén.

Most kiderült, szomorú oka volt a távolmaradásának: haldokló bátyjához, Clyde-hoz sietett, hogy az utolsó óráiban még vele lehessen, mielőtt a 65 éves férfi agyi aneurizma következtében elhunyt kedd délután.

Clyde K. Johnson volt a színésznő-műsorvezető egyetlen testvére - Whoopi eredeti neve Caryn Elaine Johnson -, aki évek óta sofőrként is ténykedett mellette. A hírek szerint nagyon közel álltak egymáshoz.

Az édesanyja sem él már

Az 59 éves színésznő életében nem ez az egyetlen tragédia az utóbbi évekből. Öt évvel ezelőtt, 2010-ben veszítette el édesanyját, Emma Johnsont, aki stroke-ot kapott, miközben lánya éppen Londonban szerepelt a nagy sikerű Apácashow színpadi változatában.

- A bátyám és én nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy ő volt az édesanyánk. Így aztán részben nem szomorkodom, mert tudom, hogy nagyszerű élete volt. Csak akkor fog el olykor a bánat, amikor arra gondolok, ki fog még egyszer úgy szeretni engem, mint ahogy anya szeretett? De aztán eszembe jut, hogy a bátyámmal itt vagyunk még egymásnak, és ez jó - emlékezett meg róla a halála után nem sokkal, a The View 2010. szeptemberi adásában.

Ismert tévések és műsorvezetők

Nézd meg, kik a legnépszerűbb műsorvezetők az Egyesült Államokban!

A talk show királyai és királynői

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük