Ők lehetnek Vlagyimir Putyin eltitkolt lányai - Az orosz elnök nem akarja felfedni a kilétüket
Vlagyimir Putyinnak két lánya született, akik mára felnőttek.
Vlagyimir Putyint a világ egyik legbefolyásosabb embereként tartják számon. 2000 óta áll Oroszország élén. A világvezető politikusok között talán ő él a legprivátabb módon, míg más vezetők szívesen mutatkoznak együtt szeretteikkel, ezzel is szimbolizálva a családi egységet, addig Putyinra ez nem jellemző.
Jelenleg nőtlen, volt feleségével, Ljudmillával harminc év házasság után, 2013-ban jelentették be, hogy elválnak útjaik, hivatalosan 2014-ben mondták ki a válásukat. Házasságukból két lány született, Marija 1985 áprilisában, Katyerina pedig 1986 augusztusában látta meg a napvilágot.
Vlagyimir Putyin nem fedi fel lányai kilétét
A 67 esztendős politikusról az interneten több régi felvétel is látható, amelyeken lányaival szerepel. Ahogy az alábbi felvételeken látszik, Marija és Katyerina is helyes kislányok voltak gyermekkorukban.
A nagyobbik gyermeke Szentpéterváron, míg a kisebbik Németországban született, utóbbi azért nem Oroszországban látta meg a napvilágot, mivel Putyin akkor KGB-tisztként szolgált Drezdában, és az egész família ott élt.
Amikor a család 1996-ban Moszkvába költözött, a lányok az egyik német nyelvű iskola tanulói lettek, de ahogy Putyin elkezdte a politikai karrierjét, magántanulókká váltak a Business Insider információi szerint. Marija orvosi egyetemre ment, Katyerina pedig ázsiai tanulmányokat folytatott. Érdekesség, hogy egyikük sem az eredeti nevükkel felvételizett az egyetemre, vélhetőleg édesapjuk kérésének tettek eleget.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az orosz és a világsajtó munkatársai folyamatosan találgatnak, kik is lehetnek Putyin eltitkolt lányai. Az alábbi fotókon állítólag az idősebbik testvér, Marija látható. Ha a gyerekkori fotókkal összevetjük, tényleg hasonlít az egyik kislányra.
Marijáról a külföldi sajtó azt írta, hogy kedvesével Hollandiában élt, ám 2014-ben elköltöztek onnan. Jorrit Faassennel később összeházasodtak, és született egy gyermekük. Jelenleg Moszkvában laknak, a nő pedig orvosi kutatóként dolgozik a Daily Mail információi szerint. Marija még az egyik orosz tévécsatornának is adott már interjút a munkásságával kapcsolatban, de nem Putyina, hanem Vorotsova vezetéknéven.
Putyin 2017-ben Oliver Stone-nak adott interjújában elismerte, hogy nagyapa lett, de több részletet nem árult el ezzel kapcsolatban, még azt sem mondta el, hogy idősebbik vagy kisebbik lánya nézett anyai örömök elé. Stone rákérdezett, szokott-e a kicsivel játszani, de erre is csak rövid választ adott.
- Sajnos csak nagyon ritkán.
Katyerináról az a hír járja, hogy fiatalabb korában akrobatikus táncosként versenyzett, napjainkban pedig a Moszkvai Állami Egyetemen futó két kezdeményezésnek, a Nemzeti Szellemi Fejlesztési Alapítványnak és a Nemzeti Szellemi Tartalék Központnak a vezetője. Testvéréhez hasonlóan állítólag ő is feltűnt már a tévében Katyerina Tikhonova álnéven.
Az orosz milliárdos, Kirill Shamalov felesége lett 2013-ban, ám 2018-ban elváltak egymástól, ezt a hírt először a Bloomberg hozta le, pár nappal később a The Telegraph pedig megírta a férfiról, hogy ezzel a válással lényegében elveszítette a fél vagyonát.
2019 decemberében a Reuters írta meg, hogy Putyin év végi sajtótájékoztatóján egy újságíró megemlítette a Vorontsova és Tikhonova nevet, majd érdeklődött az üzleti ügyeikről. Erre így reagált az orosz miniszterelnök.
- Ön feltett egy kérdést, ami az üzleti ügyeket érinti. Említ egy nőt, majd egy másikat is. Néhány tényt sorolt most fel, de nekem ez nem elég. Ásson kicsit mélyebbre, és majd akkor megérti, milyen módon vesznek részt az üzleti életben, ha egyáltalán tényleg részt vesznek benne, ki mit birtokol, és ki kinek segít - válaszolta.
Vlagyimir Putyin sosem szerette, ha a magánéletéről kérdezték, 2014-ben a TASS orosz hírügynökségnek erről kifejtette a véleményét.
- Mindenkinek van egy magánélete, amibe senki másnak nem szabad beavatkoznia. Sosem volt túl jó véleményem azokról, akik mindenbe beleütik az orrukat.
Bill Clinton lánya friss fotókon
Bill Clinton lánya, Chelsea rengeteget változott az elmúlt években. Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest az egykori elnök lánya.
Bill Clinton csúnyácska lányából csinos nő lett - A 39 éves Chelsea ennyit változott
Nézegess képeket!
Elolvasom