Péter Szabó Szilvia lakásánál végrehajtók jelentek meg: az énekesnő bezárkózott szobájába
Péter Szabó Szilvia budapesti otthona előtt jelentek meg a végrehajtók.
Péter Szabó Szilvia budapesti otthona előtt végrehajtók jelentek meg a délelőtt folyamán. Egykori fénytechnikusa indított eljárást korábban ellene, akinek több mint egy éve tartozik a Nox énekesnője.
Péter Szabó Szilvia lakásánál végrehajtók jelentek meg
A helyszínen ügyvédjével volt jelen az énekesnő volt fénytechnikusa, de Péter Szabó Szilvia nem akart beszélni vele, így inkább bezárkózott a szobájába – írta meg a Blikk.

Vona Károly, aki az eljárást indította ellene, korábban azt nyilatkozta a lapnak, hogy a bíróság másodfokon megítélte neki a több mint 25 millió forintot.
– Egyébként az énekesnő az ítélethirdetésre sem jött el, és velem egyáltalán nem kommunikál. Hiába hívom, nem reagál. Nagyjából két éve beszéltünk, s ha azt gondolja, hogy feladtam, akkor téved – mondta akkor.
Péter Szabó Szilvia ugyancsak reagált erre márciusban, szerinte felnőtt férfiak nem így intézik a problémáikat.
– Végtelenül gyáva dolognak tartom. Ha igaza lenne, nem fordult volna a sajtóhoz, és nem gondolom, hogy bármi ilyen jellegű dolgot ez lenne a megfelelő platform tisztázni. A jogi eljárás a törvényes rend szerint folyamatban van, ezért erről többet nem szeretnék mondani! – mondta az énekesnő.
Péter Szabó Szilvia lánya már 8 éves: Emma így szerepelt a tévében
Péter Szabó Szilvi lányát eddig alig láthattuk, most viszont a tévében is szerepelt. Ilyen bájos Emma.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!















