Csak 48 éves! Halálos beteg a színész

A felesége is rákos

Vinni Jones, az egykori focista és színész most jelentette be, hogy rákkal küzd ő és felesége is.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Harcolni fogok minden eszközzel, amim csak van - mondta Vinnie Jones, amikor bejelentette, hogy ő és felesége is bőrrákban szenved.

A 48 éves egykori brit futballsztárt és színész februárban vett észre egy kis foltot egyik szeme alatt.

Ellenőrzés során derült ki a baj

Egy ellenőrzés során kiderült, hogy a foltocska malenoma, és a híresség a bőrrák legsúlyosabb fajtájában szenved. A diagnózis óta több műtéten esett át, de a The Sun című lapnak elmondta: minden erejével küzdeni fog a betegség ellen.

- Rák. Ez a legszörnyűbb szó, amit hallottam. A focipályán a legnagyobb és legrondább emberekkel is szembe kellett néznem, és néhanapján nagyon helyben is hagytak. Mégis ettől a pár betűtől ijedtem meg a legjobban - nyilatkozta.

A színész első kérdése az volt, miután közölte vele az orvos, rákban szenved, hogy mikor alakult ki a daganat. Februárban el is távolították az elváltozást, ám nem sokra rá újabbakat találtak a színész bőrén. Mostanra már három műtétet tudhat maga mögött, azóta folyamatos ellenőrzés alatt áll.

Jones életmódját okolta a betegség kialakulásáért, megjegyezve, hogy a futballpályán nőtt föl, majd később Los Angelesbe költözött, hogy filmes karrierjét egyengesse.

Felesége is rákos

Az egykori brit profi futballjátékos olyan filmekben szerepelt, mint a Kardhal, a Blöff vagy az X-Men: Az ellenállás vége. Az utóbbi időben is tucatnyi filmben dolgozott, amelyek idén vagy jövőre kerülnek a mozikba.

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom

A sztár arról is beszámolt, hogy feleségének, Tanyának szintén bőrrákja van. Az ő esetében ez azoknak a gyógyszereknek a következménye, amelyeket 26 évvel ezelőtti szívátültetése miatt kapott.

A melanoma évente több mint kétezer ember halálát okozza az Egyesült Királyságban. A betegség megelőzhető az erős napsugárzás elleni védekezéssel. Minél korábban diagnosztizálják, annál nagyobb az esély a sikeres kezelésére.

Jones betegségéről őszintén szólva megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet: a szabadban sportolók mindig védekezzenek a nap ellen, és ha valaki szokatlan elváltozást észlel a bőrén, azonnal forduljon szakemberhez.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Múlt héten Hugh Jackman jelentette be a Facebook-oldalán, hogy ő is bőrrákot kapott, neki az orráról távolították el az elváltozást.

Ezt is szeretjük