Megható, Vilmos herceg milyen emléket osztott meg Tina Turnerről: Diana és Harry is szerepelnek a történetben
Vilmos herceg legkedvesebb gyerekkori emléke egy Tina Turner-dalhoz köthető.
Tina Turner halála után sorra kapnak fel olyan történeteket, amelyekben kulcsszerepet játszik.
A 83 évesen elhunyt énekesnő sokak nagy kedvence volt, még Vilmos herceg is rajongott érte. A trónörökös még 2021-ben az Apple Time To Walk podcastjában osztotta meg legkedvesebb gyerekkori emlékét, amely a rocknagyihoz kötődik, írta meg a New York Post.
Vilmos herceg legkedvesebb emlékében Tina Turner is szerepet kapott
Amikor Harry herceggel gyerekek voltak, Diana hercegnő vitte őket gyakran iskolába. A szívek királynője imádta a zenét, és nem vetette meg, ha azt hangosan kellett hallgatni az autóban. Gyakran csendültek fel például Tina Turner slágerei.
- Az egyik dal, amelyre nagyon emlékszem, mert annyira megmaradt bennem, és a mai napig nagyon élvezem titokban, az Tina Turner The Best című száma, mert a hátsó ülésen azt a dalt énekeltük, és ezt egy igazi, családi pillanatnak éreztem.
Elmondta, Diana is énekelt, miközben vezetett, sőt, a velük utazó rendőr - aki a testi épségükért felelt - sem maradt ki a buliból.
- Ha most is hallgatom ezt a dalt, egyből visszaemlékszem azokra a kocsikázásokra, és rengeteg emlék jön elő az anyukámról - tette hozzá.
Tina Turner esküvői fotói
Tina Turner és Erwin Bach 2013. július 21-én keltek egybe.
Tina Turner ritkán látott, megható esküvői fotói: fiatalabb férjével 27 év után kötötte össze az életét
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlók: Getty Images