A királynő hallani sem akart Vilmos és Katalin esküvőjéről először - Ez volt az oka
Erzsébet szerette volna, ha Katalin karriert építene először.
Vilmos és Katalin 2011 áprilisában mondták ki a boldogító igent, esküvőjüket az egész világon élőben sugározták, mindenki kíváncsi volt a hercegi párra, akik még az egyetemi éveik alatt szerettek egymásba. Rögös út vezetett a frigyükig, hiszen 2007-ben egy rövid időre mosolyszünet volt közöttük. De nem ez volt az egyetlen bonyodalom a szerelmesek életében, ugyanis eleinte II. Erzsébet királynő egyáltalán nem támogatta a frigyüket.
Ezt kifogásolta Katalinban
Katie Nicholl, a királyi család szakértője, illetve hivatalos életrajzíró az egyik Katalinról és Vilmosról szóló könyvben írta le, hogy Erzsébet eleinte nem akarta, hogy unokája megkérje Kate Middleton kezét, ez még azokban az időkben volt, amikor a fiatalok lediplomáztak.
- A királynő komoly aggodalmakkal szembesült, úgy vélte, Kate-nek szüksége van egy munkára és egy saját identitásra, mielőtt bejelentenék az eljegyzésüket - fogalmazott.
A könyv írója szerint a királynő az egyik legkeményebben dolgozó előkelőség, számára ezért teljesen elfogadhatatlan volt, hogy valaki úgy kerüljön be a családjába, hogy nem dolgozott semmit sem életében. Miután véget értek az egyetemi évek, Vilmos választottja mindent megtett annak érdekében, hogy teljesítse Erzsébet kérését.
A Jigsaw luxusmárkánál kezdett dolgozni, emellett a családi vállalkozásba is besegített. A királynő szerette volna, ha jótékonykodással is foglalkozna, természetesen ennek is eleget tett, a Starlight alapítványnál tevékenykedett, melyet a súlyosan beteg gyermekek támogatására hoztak létre. Úgy tűnik, hogy a királynő meg volt elégedve Kate Middleton munkásságával, így végül áldását adta a házasságukra. 2010 októberében jelentették be hivatalosan az eljegyzésüket, fél évre rá esküdtek meg. Mára három tündéri gyermeket nevel a hercegi pár: György 2013-ban, Charlotte 2015-ben, Lajos 2018-ban jött a világra.
Katalin hercegné ebben a lakásban lakott egyetemistaként - Pippával osztoztak a helyen
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció