Eddig bírta: 19 év után beadta a válókeresetet az erőszakos énekes felesége
Vanilla Ice-ot kétszer is letartóztatták családon belüli erőszakért.
19 év házasság után beadta a válópert Vanilla Ice felesége, Laura Giaritta, adta hírül a TMZ. A sztárblog értesülései szerint a 48 éves amerikai rapper és felesége már éve óta nem éltek együtt, de az asszony csak most hozta meg a döntést, hogy jogilag is véget vet mintegy 20 éve tartó kapcsolatuknak.
Az Ice Ice Baby sláger előadója 1997-ben vette feleségül Laurát, és két közös lányuk született: Dusti Rain 1998-ban, KeeLee Breeze pedig 2000-ben látta meg a napvilágot. Vanilla Ice-ot az ezredfordulót követő években kétszer is letartóztatták családon belüli erőszakért, feltehetően ez is fontos szerepet játszott az asszony döntésében.
2001-ben Vanilla Ice kitépte a felesége a haját, mert így akarta megakadályozni, hogy veszekedés közben az asszony kiugorjon a mozgó járműből. 2008-ban tartóztatták le másodszor, miután megverte feleségét - ezeket a vádakat később ejtették ellene.
24 év után válnak! A színész a házassági évfordulójukon kapta kézhez a válókeresetet
Sztárpárok, akik 20 év után intettek búcsút egymásnak.
24 év után válnak! A színész a házassági évfordulójukon kapta kézhez a válókeresetet
Nézegess képeket!
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció















