Dúl köztük a szerelem! Először jelent meg a színésznő új párjával a premieren
Lily James színésznő és Matt Smith hivatalosan is egy pár.
Lily James és Matt Smith eddig meglehetősen szemérmesek voltak, már ami a párkapcsolatukat illeti.
Most azonban a Dowton Abbey 25 éves színésznője és a Ki vagy, doki?-ból ismert 32 éves színész együtt jelentek meg kéz a kézben a Cinderella milánói premierjén - egyúttal ez volt az első hivatalos esemény, ahol felvállalták szerelmüket.A nagy örömtől, hogy nem kell többé titkolózniuk, láthatóan teljesen felszabadultak, a kettejükről készült fotókon kuncognak és összebújnak, igazi szerelmesek módjára.
A legfrissebb Hamupipőke-moziban Lily James alakítja a főhősnőt, a filmet márciusban mutatják be az amerikai mozik.
A két sztár egyébként tavaly ősszel került közelebb egymáshoz, októberben lesifotósok kapták le őket csókolózás közben.
Ennek ellenére a fiatal színésznő tagadta, hogy viszonyuk lenne, amikor a közelmúltban a Scottish Daily magazin rákérdezett erre.
- Matt csak a barátom, és sokat lógunk együtt, hiszen sok közös ismerősünk van. Jól kijövünk, és a szakmánk miatt sok bennünk a közös - mondta akkor.
Egykori sztárpárok az Oscar gálákról
Valaha szerelmesek voltak, de mára külön utakon járnak. Nézd meg az Oscar-gálák egykori álompárjait!
Úgy tűnt, mindent legyőz a szerelmük! 10 év után mégis a válás mellett döntött a sztárpár
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció