Holtan találták otthonában! Váratlanul elhunyt a népszerű színész
Otthonában elesett és beverte a fejét Tuncel Kurtiz.
Pénteken holtan találták isztambuli otthonában Tuncel Kurtizt. A hetvenhét éves színész valószínűleg megbotlott otthonában, és esés közben beverte a fejét.
A törökök kedvenc színésze azonnal meghalt az elsődleges jelentések szerint. Azt azonban még vizsgálják, mi okozta a tragédiát.
Vizsgálják a balesetet
Az egyik feltételezés szerint ugyanis stroke-ot kapott és már azelőtt életét vesztette, hogy összezúzta a fejét.
A 77 éves török színész nagy hírnévnek örvendett mind Törökországban, mind Európa-szerte.
Karrierjét az ötvenes évek végén kezdte kisebb színházi szerepekkel, majd szép lassan meghódította a képernyőt és a mozivásznakat is.
Népszerűsége csúcsát azonban az utóbbi években érte az Ezel - Bosszú mindhalálig című sorozattal, amiben ő alakította Ramiz Karaeskit. Nemrég pedig forgatni kezdett a nagy konkurensben, a Szulejmánban.
Mindenki szerette
Pályafutása során kétszer lett a legjobb férfi mellékszereplő, egyszer pedig a legjobb forgatókönyvíró a török Oscaron, valamint a 2007-es cannes-i fesztiválon.
Több munkatársa is tiszteletét tette Tuncel Kurtiz házánál a mai nap folyamán, többek közt az ismert Halit Ergenç is.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.















