Rákban elhunyt a bájos fiatal modell, Toni Chorley

Az új Twiggynek becézték

A 23 éves Toni Chorley már két éve küzdött a súlyos betegséggel, ami végül legyőzte.

Toni Chorley, akit az új Twiggynek is becéztek, december 27-én, mindössze 23 évesen adta fel végleg a küzdelmet a szervezetét megtámadó rákkal szemben.


Az ígéretes modellkarrier előtt álló szőkeség épphogy beköltözött londoni lakásába, és elkezdett az Aveda kozmetikumcég dolgozni két évvel ezelőtt, amikor influenzás tünetekkel – legalábbis azt hitte – elment kivizsgálásra.

Ott azonban, nagy döbbenetére, Hodgkin betegséget diagnosztizáltak nála, és két daganatot is találtak a szervezetében.

A végsőkig küzdött

Ezután minden lehetséges kezelést kipróbáltak, a kemoterápiától a sugárkezelésig, és egy ideig úgy tűnt, sikerült kiirtani testéből a gyilkos gócokat.

Sajnos azonban 2007 nyarán ismét visszaesett, így kénytelen volt abbahagyni a modellkedést. Életéért azonban a végsőkig küzdött, és igyekezett felvenni a harcot a nyirokcsomóit megtámadó kórral.

Végül már csak a csontvelő-átültetés segíthetett volna rajta – hogy megfelelő donort találjanak, a nyilvánossághoz fordultak.

- Mindig megpróbáltam pozitívan nézni a betegségemre, ezért úgy döntöttem, mindent megteszek, hogy a lehető legtöbb embert rávegyem arra, menjenek el donornak – vallotta egy tavalyi interjújában Toni.

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom
Végül 2008 novemberében sikerült a megfelelő alanyt megtalálni az átültetéshez, de a műtét már túl későn érkezett. Egy tüdőgyulladás végképp legyengítette, így családja körében karácsony után két nappal mondott végső búcsút az életnek kórházi ágyán.

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

- Toni harcos alkat volt, és sosem adta fel. Még a legbetegebb napjaiban is mosolygott. Azt mondta, minden napra kijár legalább egy mosoly. Még olyan sokat adhatott volna a világnak – mesélte könnyeivel küszködve a gyászoló édesanya.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük