Nem bírta elviselni a nejét! Válik a TV2 sorozatának sztárja

Tíz év házasság után a válás mellett döntött a Smallville sorozat sztárja, Tom Welling.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A TV2 egyik sikersorozatának számító Smallville sztárja, Tom Welling bejelentette, tíz év házasság után a válás mellett döntöttek feleségével.

Az ifjú Supermant alakító színész a szokásos kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozott, a rosszmájúak meg is jegyezték, hogy a felesége volt az ő Kryptonitja.

Már egy éve külön élnek

A pár a hivatalos közlemény szerint már tavaly december óta külön voltak, csak még élt bennük a remény, hogy talán helyre tudják hozni a házasságukat. Ám mostanra nyilvánvalóvá vált mindkettejük számára, hogy annyira eltávolodtak egymástól, ahonnan már nincs visszaút.

Jamie White Welling, aki máig modellként dolgozik, természetesen igényt tart a feleségtartásra.

A 36 éves színész, aki tíz évig bújt az ifjú Clark Kent bőrébe, 1998-ban ismerkedett össze a modellel egy miami kávézóban, ám csak a Smallville forgatásán habarodtak egymásba, és 2002 júliusában kötöttek házasságot, a lagziról pedig nem hiányozhatott Kristin Kreuk és Michael Rosenbaum sem.

Újra forgat

A Smallville befejezése után Welling nem kezdett azonnal forgatni, jobban mondva nem a kamera előtt foglalt helyet.

Megdöbbentő válások 2012-ben és 2013-ban

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Hellcats sorozat producere lett, ami egy tipikus tinisorozat, pompomlányokkal a középpontban, és Ashley Tisdale volt a főszereplője.

A színész jelenleg a Draft Day címen futó filmet forgatja Kevin Costnerrel és Jennifer Garnerrel, várhatóan 2014-ben kerül majd a mozikba.

Ezt is szeretjük