Elképesztő! Fény derült Tom Cruise furcsa szokására
A sármos színész féltve őrzött titkát első menedzsere kotyogta ki, elmondása szerint véletlenül.
Tom Cruise újabb őrültségére derült fény. Első menedzsere tálalt ki a nyilvánosságnak az 53 éves színész kínos szokásáról.
Egyesek szerint a szószátyár munkatárs nem akart rosszat, csupán véletlen szaladt ki a száján az, ami most a sármőrnek kínos pillanatokat okozhat.
Fény derült titkára
Hatalmas visszhangot keltett a sajtóban, amikor a menedzser elárulta, hogy Tom Cruise rajong a tangákért. Egyszerűen tangafüggő, ami még nem is lenne gond, a furcsa az, hogy nemcsak a nőkön szereti ezt a viseletet, ő maga is hordja.
Elmondása szerint a tanga nagyon csinos és nem utolsósorban kényelmes viselet. Ha nehéz jelenetre vagy stresszes napra készül, mindig tangában indul el, hiszen így sokkal szabadabban és komfortosabban érzi magát.
A színészről sok furcsa dolgot hallhatott már a közönség, az biztos, hogy gondolkodása nem mindennapi. Felesége, Katie Holmes sem bírta sokáig, 2012-ban elhagyta férjét, a válás pontos okáról nem nyilatkoztak, de az addigi konfliktusokból sejteni lehet, hogy a csinos nő miért nem maradt vele.
A szcientológiai egyház tagja
A világsztár már egész fiatalon, 23 évesen csatlakozott a vallásos közösséghez, amely szélsőséges gondolatairól és furcsa rituáléiról híres.
Az egyházba lépőket szigorú szabályok kötik, amelyeket Cruise is betartott, ami gyakran volt terhes környezete és legfőképpen felesége számára.
Vallása szerint a fájdalmat nem szabad kifejezni, így feleségének egy hang nélkül kellett megszülnie közös kislányukat. Katie Holmes a rá vonatkozó megkötéseket még tolerálta, egyes híresztelések szerint akkor lett elege házasságából, amikor a színész kislányukat, Suri Cruise-t is be akarta szervezni az egyházba.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A történtek ellenére a Mission: Impossible sztárja még mindig abban hisz, hogy élete legfőbb célja, hogy szcientológiát szolgálja, és megóvja embertársait a rájuk leselkedő földön kívüli veszélytől. A válásról sokáig nem beszéltek, a csendet Tom Cruise törte meg, aki azt nyilatkozta, hogy nem érti felesége döntését, ő úgy érezte, hogy teljesen boldog és kiegyensúlyozott családi életük.