Fotókon Thomas Anders egyetlen fia: a 21 éves Alexander kerüli a nyilvánosságot
Thomas Anders fia, Alexander nem vágyik a hírnévre.
Bár sok sztárcsemete a szülei nyomdokaiba lép, ez viszont nem igaz Thomas Anders fiára, Alexanderre, aki 2002 júniusában látta meg a napvilágot. A fiú a Modern Talking sztárjának egyetlen gyermeke, második felesége, Claudia hozta őt a világra.
Thomas Anders fia, Alexander
Apa és fia a Wochen Spiegelnek adtak közösen interjút, amelyből kiderült, Alexandertől távol áll az éneklés, maximum a zuhany alatt csinálja csak. A hatvanéves énekes bevallotta, örül, hogy gyermeke nem az ő útját választotta.
- Mindig is abban reménykedtem, hogy sosem fog a szórakoztatóiparban érvényesülni. Vastag bőrre és sok szerencsére van szükséged. A tehetség és a szorgalom gyakran nem elegendő ebben az iparban - fogalmazta.
A 21 éves fiatalember sokkal inkább két lábbal jár a földön, ingatlanozással akar foglalkozni. Ingatlanügynöknek tanul, de volt már gyakorlaton is egy cégnél, ahol megtapasztalta, mennyire szeret csapatban dolgozni. Arról is beszámolt, milyen volt számára bentlakásos iskolába járni hét éven át.
- Az eleje elég nehéz volt. Folyton honvágyam volt, és haza akartam menni. Soha nem voltam távol két hétnél tovább. Az a tény, hogy a jövőben az iskola lesz az otthonom, elszomorított. Ez csak akkor változott meg, amikor barátokat szereztem ott. A döntés végül helyesnek bizonyult.
Képes összeállításunkban megnézheted Thomas Anders fiát, Alexandert.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Thomas Anders felesége bikiniben
Képes összeállításunkban megnézheted a Modern Talking sztárjának feleségét bikiniben.
Thomas Anders 51 éves felesége bikinis képet posztolt: Claudiát agyondicsérték a rajongók
Nézegess képeket!
ElolvasomCover- és ajánlók: Getty Images